Kínai fokhagymán nevetnek a láthatatlan kocsmában

2006.12.29. 18:13

Az olcsóság már csak legenda Romániában. Az [origo] határvidéket bejáró expediciója két erdélyi falut - Bedeciut és Jegenyét - keresett fel: egyikben csak románok, a másikban csak magyarok laknak. A vezetékes víz hiányán kívül közös volt bennük, hogy az EU-csatlakozás nem tartja lázban lakóikat. Jöjjön velünk a láthatatlan kocsmába és tudja meg, hogyan kerül Jegenyére kínai fokhagyma.

A kocsma ablakában egy kamaszfiú leskelődik, az idegen autó kelthette fel a figyelmét. Az épület előtt egy lerobbant Dacia parkol, egyébként csak két tíz év körüli gyereket látni a téren. Feltűnik egy idős férfi, ő mutatja meg, hol a bejárat az egyszerűen csak Braserie nevet viselő kocsmába. A pultoson kívül még hárman vannak benn: két kamasz és egy harmincas férfi. Az egyik fiúnak az első két foga hiányzik, de zavartalanul mosolyog ránk.

A kérdésre, hogy beszélnek-e magyarul, a cigarettázó kocsmáros azt válaszolja: "nem", de pár perccel később kiderül, ismeri a "pohár" szót is. A harmincas férfi kéri, hogy készüljön róla néhány fotó, majd azt szeretné, ha egyből elő is hívatnánk, de mikor jelezzük neki, hogy ez nem megy, a kocsmáros röviden beavatja a digitális technológiába. Többször elismételgeti: "komputer", amit a sísapkás férfi megértően bólogatva vesz tudomásul.

Ez a kocsma lehet Bedeciu fő találkozási pontja. A kis zsákfalut a Kolozsvárra vezető útról letérve lehet megközelíteni, a magyar-román határtól mintegy száz kilométerre fekszik. A falu alapvetően tiszta és rendezett, bár a központtól pár perc sétányira lévő kicsi híd alatt jó pár műanyag flakont látni. A településen nincs aszfaltos út, igaz, autó is alig akad. Járnak viszont lovaskocsik, amelyek meglepően nagy sebességgel száguldoznak, pedig nem úgy tűnik, mintha a helyiek élete túl kapkodós lenne.

Az óvodában tanulta

Az egyik ház udvarán egy idős férfi egy farönköt fűrészel komótosan, körülötte két kismalac futkározik. A "jó napot"-ra felkapja a fejét, és kijön az utcára, de aztán kiderül, ő sem érti a magyart. Átmegy viszont a szomszédba, és kihív egy nőt, aki először csodálkozva néz ránk, majd erős akcentussal ugyan, de hibátlanul megszólal magyarul. Az óvodában tanulta meg a nyelvet magyar társaitól, Magyarországon viszont még soha nem járt. Ő a helyi boltban, a férje pedig egy környékbeli gattertelepen dolgozik. Három gyerekük van, ezért nincs sok ideje másra a munkán kívül: "ételt kell készíteni, mosni kell, takarítani". Azt mondja, ez egy tisztán román falu, bár rajta kívül is vannak néhányan, akik beszélnek magyarul. Egy Vaszilik nevű férfit ajánl, az ő magyartudása állítólag semmi kívánnivalót nem hagy maga után.

Bár a faluban mintegy 700-800-an laknak csak - tehát elvileg mindenki ismerhet mindenkit - a magyarul beszélő Vasziliket mégsem sikerül megtalálni. A kocsma környékén kérdezgetünk embereket, de legtöbben csak széttárják a kezüket. Egy borvirágos orrú, folyton mosolygó férfi románul válaszolgat, majd franciául próbálkozik, végül pedig azt ajánlja, hogy a szomszéd ház előtt üldögélő nőknél próbálkozzunk, közülük az egyik állítólag tud angolul.

Két középkorú asszony és a egy húsz év körüli lány ücsörög a kerítésnél, és valamilyen ruhát vagy abroszt hímeznek. A lány tanult angolul, de nem beszéli a nyelvet, csak néhány szót ért. Ő is a franciát erőltetné, majd tíz percnyi meddő próbálkozás után végül előveszi mobiltelefonját, és felhív valakit. Többször használja a professzor szót, aztán kinyomja a készüléket, feláll, és mutatja, hogy kövessük. Nyújtja a kezét is, bemutatkozik, Anna Mariának hívják - így, külön írva. Elsétálunk a helyi iskolához - vélhetően ezzel kapcsolatban emlegette a professzort -, ahol Anna Maria odaszól egy lánynak, aki bemegy az épületbe, és egy román-angol szótárral tér vissza.

Dalra fakad a talicskás

Leülünk egy padra, és utánanéz, hogyan mondják angolul a csinálni szót, majd megkérdezi, mit akarunk a faluban. Mikor megtudja, csak bólogat, de ahhoz sokáig kellene böngésznie a szótárat, hogy mesélni is tudjon a bedeciuiak életéről. Közben több helyi is megjelenik, és érdeklődve nézegetnek bennünket. Egy idős férfi egy talicskát tol az iskola felé, majd egyszercsak megáll mellettünk, és énekelni kezd. Közben karjával az ég, illetve a dombtetőn lévő templom felé hadonászik. Bár nem tűnik vidám dalnak, amit énekel, kifejezetten derűs az arca. A talicskával murvát hord ki az iskola udvaráról, és a fordulók között többször is rázendít.

Egy asszony azt kérdezi, hoztunk-e neki valamit. Nem tűnik csalódottnak, mikor megtudja, hogy nem kap semmilyen ajándékot. Elneveti magát, ekkor látni, hogy a legtöbb foga fémből van, ami egyébként nem ritka a környéken. Bár Anna Mariáról sikerül kideríteni, hogy könyvelőnek tanul, és mellette dolgozik is, ettől eltekintve a beszélgetés szaggatottan folyik. Ezt ő is érzi, többször elneveti magát zavarában, de nem akarja feladni, úgyhogy megint odaszól annak a lánynak, aki a szótárat kihozta. Ismét bemegy az iskolába, és egy alacsony, huszonéves nővel tér vissza.

Fotó: Hajdú D. András

Ő a helyi angoltanár, Oliviának hívják, Kolozsváron lakik, egy Bukarest melletti városban született, és szeptember óta tanít a bedeciui iskolában. A kérdésre, hogyan került ide, csak annyit válaszol nevetve: "vonattal".

Fogalmuk sincs az EU-ról

Közben csatlakozik a borvirágos orrú, folyton mosolygó férfi is, akiről kiderül, ő az iskola történelemtanára. Arról kezdünk beszélgetni, mit gondolnak a közelgő uniós csatlakozásról. Úgy tűnik, nem sok mindent. Olivia például azt mondja, pár napja a tévében egy politikus beszélt az EU-ról, de nem értett belőle semmit. Szerinte a helyiek azért nem tudják kifejezni, mit gondolnak az unióról, mert fogalmuk sincs róla, mi fog történni január elsejétől. Arra a kérdésre, hogy szerintük felkészült-e Románia a csatlakozásra, Olivia határozott nemmel, Anna Maria még határozottabb igennel válaszol.

Fotó: Hajdú D. András

Olivia annyit megjegyez még, az emberek félnek az új szabályoktól, a történelemtanár pedig arról érdeklődik, mi változott Magyarországon. Mikor jelezzük neki, hogy nagyrészt maradt minden a régiben, láthatóan megnyugszik. Több másodperces szünet követi azt a kérdést, hogy milyen más országban jártak már. Kissé zavartan válaszolják: sehol. Olivia ugyanakkor megjegyzi, jövőre mindenképp el akar menni Budapestre, nagyon jókat hallott ugyanis a magyar fővárosról.

Ha a budapesti árakat is megismeri, talán elgondolkodik, biztosan jó ötlet-e elindulni. Olivia elmondása szerint a minimálbér nagyjából - átszámítva - 25 ezer forint körül van, és ő ennyit keres angol-francia tanárként. Ráadásul Románia sem olyan olcsó már, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, amikor még legendák keringtek arról, hogy Magyarországhoz képest potom pénzbe kerül szinte minden. A benzin nagyjából ugyanannyi, a sör is hasonló áron mozog, és az olyan alap élelmiszerek sem sokkal olcsóbbak, mint a liszt vagy az étolaj.

A csekély fizetés ellenére Olivia azt mondja, élvezi a tanítást a bidieciui iskolában, amely épp felújítás alatt áll. Rá is fér. A folyosón hidegebb van, mint kinn, a termekben viszont cserépkályhákkal fűtenek. Az épület előtt egy fedett helyen tárolják hozzá a fát. Délután van, de ilyenkor is tartanak órákat, a legtöbb tanár ugyanis egyszerre több iskolában is tanít. Nem kell sok diákkal bajlódniuk, a hetedik évfolyamban például mindössze csak hárman vannak. Így sokszor összevonva tartanak órákat különböző korú gyerekeknek.

Elvileg nem lehet cigizni az iskolában

A folyosón belebotlunk egy hatalmas kucsmát viselő férfiba, aki néhány szót beszél magyarul. Biológiát és művészeti tárgyakat tanít - mondja. Közben cigarettázik, de a kérdésre, hogy szabad-e dohányozni az iskolában, azt válaszolja, nem, majd elnyomja a csikket az ablakpárkányon lévő hamutartóban. Behív bennünket a tanári szobába, majd beszélni kezd általános dolgokról, de a magyarba belekavarodik, az angol pedig nem megy neki. Kissé csalódottnak tűnik, mikor felállunk, és elbúcsúzunk.

Fotó: Hajdú D. András

A folyosón elkap még bennünket a fizika tanár, és megkéri, menjünk be az egyik terembe, ahol éppen órát tart. A gyerekek alig bírják ki nevetés nélkül a fotózást, az pedig külön tetszik nekik, hogy a tanár produkálja magát. Az egyik diákot ki is hívja a táblához, és valamilyen feladatot ad neki, majd szigorúan kérdezget tőle. Úgy tűnik azonban, hogy ez inkább nekünk szóló műsor, mint valódi feleltetés.

Előző
  • 1
  • 2
Következő