Florida állam kormányzója elrendelte pénteken a szövetségi államban tervezett valamennyi kivégzés felfüggesztését, miután a héten hiba csúszott egy halálos ítélet végrehajtásába.

Jeb Bush azután döntött így, hogy egy orvosi vizsgálat bebizonyította: egy méreggel elvégzett szerdai kivégzés végrehajtói nem megfelelően döfték be a tűt egy emberölés miatt halálraítélt vénájába, aki ezért 34 percen át haldoklott, s szemtanúk szerint végig a tudatánál volt: beszélni próbált, levegőért kapkodott, rángatózott, s láthatólag nagyon szenvedett.

Jeb Bush vizsgálatot rendelt el az ügyben, s ez megállapította, hogy az ítéletvégrehajtó keresztülszúrta a Puerto Ricó-i származású 55 éves Angel Diaz vénáján a tűt, így a befecskendezett halálos adag méreg egy része nem közvetlenül a véredénybe, hanem az azt körülvevő szövetekbe jutott. A férfit 1979-ben ítélték halálra gyilkosság miatt.

Florida államban hat éve tértek át a villamosszékről a méreginjekciós kivégzésekre, miután kétszer is előfordult, hogy a halálraítélt lángra kapott az ítélet végrehajtásakor.