A Fatah és a Hamász elengedte foglyait

2006.12.19. 1:11

Visszanyerte szabadságát a Hamász és a Fatah palesztin mozgalom fegyveresei által hétfőn a Gázai övezetben túszul ejtett tucatnyi személy - közölték a két szervezet képviselői.

Tájékoztatásuk szerint a két rivális mozgalom, a palesztin területeken kormányzó radikális iszlámista Hamász, illetve a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah hétfő este közvetítők segítségével engedte szabadon túszait. A források szerint nyolc Fatah-aktivista, valamint négy - más közlés szerint öt - Hamász-tag nyerte vissza ily módon szabadságát.

A Hamász fegyveresei foglyul ejtették Szufián Abu Zaida Fatah-vezetőt, volt palesztin államminisztert is, akit Háled Mesaalnak, a Hamász száműzetésben élő politikai vezetőjének a közbenjárására egy órával később azonban elengedtek. A túszejtés előtt a két rivális szervezet fegyveresei összecsaptak, aminek következtében a Fatah egyik tagja életét vesztette.

A Hamász és a Fatah aktivistái annak ellenére tűztek össze, hogy a palesztin fegyveres csoportok vasárnap este tűzszüneti megállapodást kötöttek. Az ellenségeskedés a Fatah-aktivista halála mellett tizenhárom sebesült áldozatot követelt hétfőn a Gázai övezetben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK