Putyin görbe tükrében nézi magát az EU

Vágólapra másolva!
Kínosan megosztott arcát mutatja az EU az utóbbi napokban. Miközben Lengyelország hetek óta gáncsolja az unió és Oroszország nagyszabású energia-megállapodásának létrejöttét, közben az EU a lengyelek kihagyásával kötött megállapodást Moszkvával. Ráadásul a politikai vita mellett már a bizalommal is gondok vannak, Varsó 15 éve lezárt kérdésekkel zaklatja Németországot. A helyzeten a legtöbbet Oroszország nyerhet, csak ki kell használnia az unió sebezhetőségét.
Vágólapra másolva!

"Amilyen gyorsan csak lehet", "Lengyelország alapvető érdekeltségei", "kiegyensúlyozottnak gondolt javaslat" - néhány példa arra, milyen homályos politikai virágnyelv lepi be lassan az EU-orosz energia-tárgyalások körüli huzavonát. Az unió és Oroszország között zajló energia-kereskedelmet szabályozó egyezmény decemberben lejár és már egy hónapja meg kellett volna kezdeni a meghosszabbításról szóló tárgyalásokat, hogy időben alá lehessen írni az új megállapodást. A fenti finomkodó üzengetésen kívül azonban alig történt valami.

A húsukkal van gond

A helyzetet Lengyelország és Oroszország viszonya bonyolítja. Lengyelország nem hajlandó hozzájárulni a EU-orosz egyezség megújítását célzó tárgyalások megkezdéséhez, mert Moszkva - a lengyelek szerint politikai okból - egy éve, higiéniai problémákra hivatkozva tiltólistára tette a lengyel húst és más mezőgazdasági termékeket. Ezzel komoly exportbevételtől (lengyel becslés szerint 400 millió dollártól) fosztotta meg Varsót.

Az utóbbi napokban a helyzet csak egyre kellemetlenebbé válik. Varsó a héten már nem is az oroszokkal, hanem az unió soros elnökségét ellátó Finnország kormányfőjével egyezkedett, eredménytelenül. Szerdán Lengyelország bejelentette a vétó meghosszabbítását, mert ismét nem sikerült megállapodni, pedig mindkét fél azt állította, kompromisszumos javaslattal próbálkoztak. Csakhogy a lengyelek kevesellték az EU engedményeit, Brüsszel pedig Varsóét.

Külön arculcsapás Lengyelországnak, hogy abból a megállapodásból is kimaradt, amely az EU-orosz húskereskedelemet állította pályára kis megingás után. Az orosz egészségügyi hatóságok egyes román és bolgár üzemekkel szemben felmerült minőségi kifogások miatt megpendítették az unió teljes húspiacára kiterjedő importtilalom bevezetését.

Kedden végül megállapodás született, ami ugyan orosz döntés alapján kizár egyes román és bolgár üzemeket a kereskedelmi rendszerből, de a többi uniós ország szállításai korlátozás nélkül folyhatnak tovább. A lengyelekre ez nem vonatkozik. Markosz Kiprianu egészségügyi és fogyasztóvédelmi EU-biztos az MTI szerint csak annyit tudott erről mondani: "A lengyel kérdés még a tárgyalások stádiumában van".

Felpiszkált érzelmek

Az EU-n belüli hűvös hangulat egyik legmeglepőbb tünete, hogy kedden Varsó felvetette: egy a lengyel állam ellen indított bírósági per miatt újra kíván tárgyalni Németországgal néhány olyan egyezményt, amit a német egyesítés után 1990-91-ben ütöttek nyélbe. Ezek azt szabályozzák, hogy az 1945 után Lengyelországhoz került német területek nem járnak vissza egykori - elűzött - tulajdonosuknak.

Az ügyben megbújó érzelmeket Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő is megpiszkálta, amikor bejelentette: siettetni fogja, hogy a lengyel parlament fogadjon el egy ezzel kapcsolatos történyt. A német külügyminisztérium azonnal jelezte, hogy nem érti a lengyel érzékenység okát, hiszen a német vezetés eddig sem támogatta és ezután sem fogja támogatni az elűzött németek követeléseit. Ezt, állítólag Angela Merkel német kancellár a közelmúltban megerősítette a lengyel vezetésnek is.

Ellenérdekeltek

A lengyel-német összekülönbözés egyesek szerint nem meglepő. A Guardian például azt állítja, az egész EU-lengyel-orosz háromszög valójában egy lengyel-német érdekellentét egyik vetülete. Az agrárexport körüli nehézkes birkózás csak színjáték, a háttérben az áll, hogy Lengyelország a jelek szerint elveszti eddigi stratégiai szerepét az EU-orosz energia-együttműködésben.

A lengyel aggodalmak alapja, hogy egy orosz-német megállapodás értelmében, elkészülte után egy balti-tengeri vezetéken érkezik majd Németországba - a legnagyobb európai fogyasztóhoz - az orosz gáz, megkerülve ezzel az eddig használt lengyel vezetékeket. Ez alapján elképzelhető, hogy az egész EU-orosz egyezség azért késik, mert az eddig csapszerepet játszó Lengyelország, a német-orosz megállapodás értelmében fogyasztóvá alacsonyulna.

Mivel pedig az EU-orosz tárgyalások várhatóan ezt a helyzetet szentesítenék, Varsó inkább gáncsolja a megállapodás létrejöttét. Az indulatok olyan mélyek, hogy a lengyel kormány egyik tagja, korábban a második világháborút megelőző náci-szovjet megállapodáshoz, a Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította az német-orosz terveket.

Az energiaügy húzódása és a húsügy félmegoldása az EU sajátos arcát mutatja. Hiába igyekeztek az uniós vezetők októberi, Vlagyimir Puytin orosz elnökkel folytatott beszélgetésükön egységet mutatni, ez még szavakban sem valósul meg.

A megosztottságban rejlő fenyegetéssel sokan tisztában vannak. Erre utal az unió soros elnöki tisztét ellátó Finnország miniszterelnökének, Matti Vanhanennek keddi intése is. Vanhanen az EU-orosz tárgyalások csúszása kapcsán azt mondta: ha az unió nem üti nyélbe az egyezséget, akkor Oroszország szépen csendben egyenként megállapodik a tagállamokkal. "Néhányan jó megállapodáshoz jutnak, néhányak rosszhoz, néhányak meg egyáltalán semmilyenhez".

Sáling Gergő