Iraki gyilkosságok miatt vádat emeltek amerikai katonák ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek nyolc amerikai tengerészgyalogos ellen csütörtökön huszonnégy iraki polgári személy hidegvérű meggyilkolása miatt. Ez a legnagyobb horderejű büntetőeljárás az Egyesült Államokban, amelyet polgári személyeknek az iraki hadműveletek során történt megölése miatt indítottak amerikai katonák ellen.
Vágólapra másolva!

A gyilkosságok az iraki Hadísza városában történtek 2005 novemberében: amerikai katonák, miután egyik társuk életét kioltotta egy út mentén elhelyezett pokolgép, lemészároltak huszonnégy fegyvertelen iraki polgári személyt egy közeli házban. A hadíszai tömeges gyilkosság az egyike volt azon súlyos eseteknek, amikor amerikai katonákat önkényeskedéssel, visszaélésekkel vádoltak az arab országban.

A Kalifornia állambeli Pendleton támaszponton csütörtökön ismertetett vádirat szerint a katonai ügyészség négy tengerészgyalogos katonát előre meg nem fontolt gyilkosságok elkövetésével vádol a történtek miatt. A másik négy vádlott pedig olyan tiszt, aki nem volt ugyan jelen a történtek helyszínén, ám elmulasztotta kivizsgálni az eset körülményeit és jelentést tenni a gyilkosságokról feletteseinek.

A vádlottak között van Frank Wuterich törzsőrmester, rajparancsnok is, akit azért kíván felelősségre vonni a katonai ügyészség, mert állítása szerint a katona maga végzett tizenkét iraki polgári személlyel, beosztottait pedig másik hat áldozat megölésére pedig utasította.