Tárgyalásra szólította fel szombaton az egymással szembenálló libanoni felek vezetőit a válság megoldására Amr Musza, az Arab Liga főtitkára.

Az egyiptomi politikus, aki kedd óta már harmadik alkalommal próbált meg közvetíteni egyfelől a Szíria-ellenes többség, másfelől a Damaszkusz és Teherán által támogatott ellenzék között, bejrúti sajtókonferenciáján megállapította, hogy a felek vezetői között gyakorlatilag nincsenek kapcsolatok, és így nagyon nehéz egyetértésre jutniuk a válság kezelésében.

"Javaslatokkal teli asztalt hagyok a libanoni feleknek a válság megoldására"- közölte Amr Musza, aki szerint nem mondható, hogy a közvetítés sikerrel járt, de azt sem, hogy kudarcot vallott. A síita Hezbollah vezette libanoni ellenzék a Fuád Szinjóra nyugati támogatottságú kormányának távozását követeli, mert hat Szíria-párti miniszter lemondása óta illegitimnek tekinti a kabinetet.