Beomlott egy alagút Norvégiában

Vágólapra másolva!
Beomlott hétfő este egy közúti alagút Norvégia déli részén. Nem zárható ki, hogy autók és azokban emberek is maradtak az omladék alatt.
Vágólapra másolva!

Huszonöt méteres szakaszon beomlott egy közúti alagút Norvégiában, az E 18-as út Drammen városhoz közeli szakaszán. Az omlás az 1,7 kilométer hosszú Hanekleiv ikeralagút déli irányú forgalmát lebonyolító ágában történt. Az omladék teljesen elzárja az alagút nyílását, sem átjárni, sem átlátni nem lehet rajta. "Még sokáig eltart, míg megtudjuk, maradt-e valaki az alagútban az omladék alatt" - mondta Truls Fjeld, a mentés vezetője a Verdens Gang norvég lapnak. Eddig senki sem jelezte a baleset óta, hogy hozzátartozója eltűnt volna. Horváth András oslói magyar konzul közölte a az MTI érdeklődésére: eddig nincs olyan értesülése, hogy magyarokat érintett volna a norvégiai alagútomlás.

Egy szemtanú elmondta a Dagens Nyheter című svéd lap tudósítójának: félúton járt az alagútban gépkocsijával, amikor hirtelen robajt hallott, és koromsötét lett. Sikerült időben lefékeznie, így nem rohant bele az omladékba. Sok autó haladt előtte korábban, s csak remélni tudja, hogy ezek még az omlás bekövetkezte előtt átjutottak a kritikus szakaszon. Az E 18-as utat mindkét irányban lezárták, és várhatóan hosszabb ideig lezárva is tartják. Éjszaka abbahagyták a mentési munkálatokat, mert túl veszélyesnek találták. Kedden délelőtt vizsgálják meg geológusok az alagút környékét, hogy fenyeget-e további omlásveszély. A történtek okáról a rendőrség egyelőre semmit sem tud.