Öten meghaltak egy angliai helikopterbalesetben

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy helikopter fedélzetén hét emberrel az északnyugat-angliai Morecambei-öbölben szerda este, a parti őrség közlése szerint öten életüket vesztették.
Vágólapra másolva!

A helikopter az északnyugati-angliai Blackpool repülőteréről szállt fel egy tengeri olajfúró torony öt munkásával és két fős legénységgel a fedélzetén, és mintegy 30 kilométerre zuhant a tengerbe a Morecambei-öbölben.

A brit Királyi Légierő helikopterei, öt mentőhajó és a baleset közelében tartózkodó hajók részvételével nagyszabású mentőakció indult a szerencsétlenül jártak felkutatására. A mentőakciót irányító lancashire-i rendőrség és a parti őrség elmondta, hogy eddig öt holttestet találtak meg a jéghideg tengerben Man szigetétől keletre. A többiek után folytatják a kutatást.

Michael Mulford, a Királyi Légierő mentőszolgálatának munkatársa a Skynews televíziónak elmondta, hogy közép-európai idő szerint 19.00 óra tájban vesztették el az összeköttetést a helikopterrel. A Centrica energiaipari vállalat, amelynek munkásai a szerencsétlenül járt helikopteren utaztak, egyelőre nem kommentálta a halálesetek hírét.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget.