Tolonganak a hóhérok Szaddám bitójánál

Vágólapra másolva!
Több százan jelentkeztek az iraki hatóságoknál, hogy szeretnék maguk elrendezni Szaddám Huszein volt iraki diktátor kedden megerősített halálos ítéletét. Az akasztást 30 napon belül végrehajtják. A pert és az ítéletet több támadás érte. Első sorban a védők biztonságának figyelmen kívül hagyását és a nyilvánosság egyenetlen tájékoztatását vetették az iraki kormányzat szemére, de felmerült a pert vezető bírák elfogultsága is. Szaddám, szerdai bejelentése szerint mártírhalálra készül.
Vágólapra másolva!

Már több százan jelentkeztek az iraki hatóságoknál, hogy kivégezhessék Szaddám Huszein bukott iraki diktátort. Az ABC szerint magasrangú kormányzati illetékesek is felajánlották szolgálataikat. Az iraki kormány nem hozza nyilvánosságra, hogy ki hajtja végre a halálos ítéletet, sőt, a BBC szerint az akasztás időpontja és helye is csak utólag derül majd ki.

Szaddám Huszein november 5-én hozott halálos ítéletét kedden erősítette meg egy iraki fellebbviteli bíróság. Az akasztást 30 napon belül végrehajtják. Eltérő nyilatkozatok láttak napvilágot arról, hogy az ítéletet jóvá kell-e hagynia az iraki államfőnek. A jelek szerint az akasztást az ő aláírása nélkül is végrehajtják.

Szaddám az ítélet után bejelentette: vállalja a mártírhalált. A volt diktátor szerint halálával áldozatot hoz Irakért. Ezen kívül felszólította az irakiakat, hogy egységesen lépjenek fel a nép ellenségeivel szemben. Szaddám perének tárgyalásán korábban azt mondta, hogy vállalja a halált, de golyó általi kivégzést szeretne, ha halálra ítélik, mert egy katonához az illik.

Sokaknak nem tetszik a diktátor halála

Az Egyesült Államok üdvözölte a halálos ítélet megerősítését, míg Szaddám védői szerint politikai döntés született, melynek kimenetében 100 százalékig biztosak voltak. Az EU képviselői az ítélet végrehajtásának felfüggesztésére szólították fel Bagdadot. A Human Rights Watch (HRW) amerikai jogvédő szervezet szerint sem szabad végrehajtani az ítéletet, mert az ahhoz vezető pert számos szabálytalanság jellemezte. A HRW szerint Szaddám ítélete politikai befolyást tükröz.

A 2003-ban megbuktatott elnök és hét vádlott-társa - a diktatúra hét vezető tisztségviselője - ellen az 1982-es dudzsaili mészárlás miatt folyt büntetőper. Az halálos ítélet szerint Szaddám több mint 100 síita haláláért felelős.

Több bíráló - például a HRW - szerint azonban sem a védelem, sem a tanúk biztonságát nem szavatolták mgefelelően. A tavaly október 19-én kezdődött per során nem kevesebb, mint három védő esett gyilkosság áldozatául, egy pedig megsebesült.

A védőügyvédek biztonságán kívül is érték kritikák a pert. Egyesek azt nehezményezték, hogy egy viszonylag kis léptékű üggyel kezdték Szaddám felelősségre vonását. A 148 síita lemészárlásánál még véresebb volt az Anfal-kampánynak nevezett, kurdok ellen indított gyilkos akció, amikor a gyanú szerint iraki kurdok tízezreit ölték meg mérges gázzal. Ebben az ügyben augusztusban indult per.

Komoly kétségek merültek fel a per nyilvánosságával és a főbíró elfogulatlanságával kapcsolatban is. Az eljárás során ugyanis az eredetileg kinevezett vezető bíró - az erős kormányzati nyomásra hivatkozva - lemondott. A sokak által engedékenységgel vádolt Rizgar Mohamed Amin ugyanakkor támogatói szerint pusztán udvarias volt a sokat balhézó, méltatlankodó, a figyelmet az őt ért kínzások vádjaival elterelni igyekvő és a per tárgyától újra és újra eltérni próbáló, egykori diktátorral szemben - nem is eredménytelenül.

A per elején még a nevét bemondani sem kívánó Szaddám később már hajlandó volt bizonyos mértékben együttműködni az eleinte általa illegitimnek tekintett bírósággal. Ártatlanságát is hangoztatta ugyan, de legalább vallott. Amin távozása után azonban - Rauf Abd-ur-Rahman személyében - egy szigorúbb bírót neveztek ki, aki nem engedte, hogy Szaddám politikai színezetű beszédeket mondjon felszólalásain, és keményen szembeszállt a nyakaskodó, egykori diktátorral.

A nyilvánosság is egyértelműen sérült. A perről egy amerikai társaság adott élő televíziós közvetítést. Csakhogy ezt túl gyakran szakították meg, és általában akkor, amikor Szaddám és társai beszéltek, sőt előfordult, hogy a hang mellett a képet sem adták.