Rekordszámú halálos ítéletet hozott Japán

2006.12.31. 8:33

Sohasem szabtak ki még egy év alatt annyi halálos ítéletet Japánban, mint az idén. A szigetországban az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbá vált a legsúlyosabb büntetési tétel alkalmazása.

Rekordszámú halálos ítéletet, szám szerint negyvennégyet hoztak az idén Japánban, így jelenleg a siralomházakban 94 elítélt vár sorsának beteljesedésére - jelentette vasárnap a szigetország sajtója.

Karácsonykor négy személyt, köztük két hetvenes éveiben járó embert akasztottak fel, és ezzel megtört az ítéletek végrehajtására kivetett 15 hónapos moratórium. A 2006-ban kihirdetett 44 halálos ítéletek közül 21 már jogerőre emelkedett - közölte a Kyodo hírügynökség igazságügyi forrásokat idézve. 
   
A statisztikák szerint Japánban a halálra ítéltek száma az elmúlt évtizedekben fokozatosan növekvő tendenciát mutatott: 1980-ban 24 volt a számuk, 1990-ban már 46.  A rákövetkező évben a halálra ítéltek száma túllépte az ötvenet, majd 2004-ben elérte a 66-ot, rá egy évre pedig a 77-et, és jelenleg már csaknem száz azoknak a száma, akikre a legsúlyosabb ítéletet rótták ki. 
    
A közvélemény-kutatási adatok szerint a japánok 80 százaléka egyetért azzal, hogy különlegesen kegyetlen bűncselekmények esetében halállal kell lakolniuk az elkövetőknek. A megkérdezetteknek mindössze 6 százaléka ellenezte a halálbüntetést. Az iparilag legfejlettebb országok közül Japánban és az Egyesült Államokban alkalmazzák a legsúlyosabb büntetési tételt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK