Letette a hivatali esküt Lula brazil elnök

Vágólapra másolva!
Újév első napján letette a hivatali esküt Brazíliavárosban Luiz Inácio Lula Da Silva, aki ezzel második elnöki mandátumát kezdte meg a dél-amerikai országban. Lula az október végén rendezett választásokat elsöprő fölénnyel nyerte meg.
Vágólapra másolva!

Az államfő hétfői beiktatásán elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy továbbra is Brazília gazdasági felvirágoztatásért és a társadalmi igazságosság kiteljesítéséért folytatja küzdelmét. Mint hangoztatta: mindenki elnöke kíván lenni, de védelmezni kívánja a legszegényebb rétegek érdekeit. Utalt arra, hogy egy elszegényedett északkelet-brazíliai földműves gyermekeként sohasem felejti el gyökereit, és ennek szem előtt tartásával igyekszik kormányozni országát.

A dél-amerikai ország történetében Lula az első olyan - immár másodszor - megválasztott államfő, aki nem a brazil politikai-katonai elitből származik, hanem sokáig munkásként dolgozott, majd szakszervezeti vezetőként vált ismertté.

Megfigyelők utaltak arra, hogy Lula második beiktatási ünnepsége jóval szerényebb keretek között zajlott le, mint a négy évvel ezelőtti, amikor számos külföldi közjogi méltóság, köztük Fidel Castro kubai és Hugo Chávez venezuelai elnök utazott Brazíliába az eskütételre. Most csak a Brazíliavárosban akkreditált nagykövetek vettek részt a ceremónián. Egyetlen külföldi politikusként Massimo D'Alema olasz külügyminiszter jelent meg a beiktatáson, de ő sem hivatalos minőségben, hanem az elnök barátjaként. Lula felesége, Marisa olasz származású.

Politikai elemzők szerint bár Lula baloldalinak vallja magát, politikáját inkább a középbal értékek jellemzik, és ellentétben Latin-Amerika balos vezető politikusaival szívélyes kapcsolatokat ápol a George Bush vezette amerikai kormányzattal is.