Sarkozy szerint hiba volt Szaddám kivégzése

Vágólapra másolva!
Nicolas Sarkozy, a francia jobboldal fő elnökjelöltje szerint hiba volt Szaddám Huszein volt iraki diktátor kivégzése. A Vatikán lapja pedig azt írta: a halálbüntetés "a politikai önhittség kifejeződésévé" lett azáltal, hogy látványosságot csináltak a kivégzésből
Vágólapra másolva!
Halott a nyugat meggyűlölt barátja - felakasztották Szaddám Huszeint/nagyvilag/20061230felakasztottak.htmlSzaddám életének utolsó pillanatai az iraki tévében/nagyvilag/20061230szaddam.html"Itt fekszik előttem" - készültség Irakban/nagyvilag/20061230ittfekszik.html

A francia belügyminiszter, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnöke a Le Monde francia napilap keddi számában kijelentette, hogy elvből ellenzi a halálbüntetést. Sarkozy sajnálatát fejezte ki, amiért a volt iraki diktátornak más bűneiért nem kellett felelnie. "Szerettem volna Szaddám Huszein perében az iraki demokratizálódás jelentős szakaszát látni" - írta a politikus.

"Nehéz egy diktatúrából kifelé tartó nép különböző összetevőit kibékíteni egymással. Ez a feladat annál is inkább nehéznek tűnik számomra, mivel nem derült fény a múltra. Szaddám Huszeinnek, az egyik legrosszabb embernek a kivégzése hiba volt" - folytatja a francia belügyminiszter.

A francia baloldali ellenzék és a jobboldal egy része által egyaránt bírált szeptemberi egyesült államokbeli látogatásakor Sarkozy közölte George Bush amerikai elnökkel, hogy újra kívánja építeni a 2003. évi iraki beavatkozás miatt megromlott francia-amerikai kapcsolatokat.

Vatikán: megsértették Szaddám jogait

Helytelenítette kedden megjelent egyik cikkében a L'Osservatore Romano vatikáni lap, hogy "látványossággá" silányították Szaddám Huszein iraki exdiktátor hétvégi kivégzését azzal, hogy az akasztásról felvétel készült, amely felkerült a világhálóra, és egy arab műholdas tévé is levetítette.

A pápai állam félhivatalos lapja szerint megsértették a halálraítélt legalapvetőbb jogait, a történtek ráadásul rontják az iraki megbékélés esélyét. - A halálbüntetés "a politikai önhittség kifejeződésévé" lett azáltal, hogy látványosságot csináltak a kivégzésből - írta az újság. A cikk megjegyezte azt is, hogy Irakban pont a történtekkel ellentétes jelzésekre lenne szükség, "bátor állásfoglalásokra", amelyek jelzik a múlttal való szakítást, egyszersmind békét hoznak az arab országnak.