Állítólag Muktada asz-Szadr végezte ki Szaddámot

Vágólapra másolva!
Muktada asz-Szadr iraki radikális síita hitszónok volt Szaddám Huszein egyik hóhéra - írta szerdán a kivégzés egyik szemtanújára hivatkozva az ar-Rijád című szaúd-arábiai napilap.
Vágólapra másolva!
Csütörtökön akasztják Szaddám társait/nagyvilag/20070103csutortokon.htmlSzaddám életének utolsó pillanatai az iraki tévében/nagyvilag/20061230szaddam.html"Itt fekszik előttem" - készültség Irakban/nagyvilag/20061230ittfekszik.htmlHalott a nyugat meggyűlölt barátja - felakasztották Szaddám Huszeint/nagyvilag/20061230felakasztottak.html

Az újság által megszólaltatott szemtanú állítása szerint az akasztás előtt látta a síita vezetőt, amint felvette a hóhár kámzsáját a kivégzőhellyel szomszédos szobában. Az iraki televízióban bemutatott hivatalos filmfelvételen a három hóhér már a kámzsában volt látható.

A szemtanú elmondta azt is, hogy az akasztáson jelen volt Abdel-Azíz al-Hakím, a legjelentősebb iraki síita szervezet, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának (SCIRI) vezetője.

Muktada asz-Szadrnak személyes elszámolnivalója volt az egykori iraki diktátorral. Apját Szadek asz-Szadr síita főpapot 1999-ben a síiták szent városában, Nedzsefben gyilkolták meg. A síiták Szaddám Huszein rendszerét okolják haláláért.

A szemtanú arról is beszámolt, hogy Muktada asz-Szadr radikális hitszónok, akinek nagy befolyása van a kormányzó síita koalícióban, nyomást gyakorolt Núri al-Máliki iraki kormányfőre követelve tőle, hogy még az év vége előtt végezzék ki az egykori diktátort, valamint hogy személyesen jelen lehessen az akasztáson.

A vasárnap megjelent kalózvideó tanúsága szerint a kivégzésen résztvevők egy része Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok nevét skandálta, míg mások a volt elnököt sértegették. A felvétel óriási felzúdulást váltott ki Irakban és külföldön.