Újabb két briten mutatták ki a Polóniumot

Vágólapra másolva!
A brit egészségügyi hatóságok szerdai bejelentése szerint újabb két személy laboratóriumi mintáiban mutatták ki csekély mértékben a Polónium-210 sugárzó hatását. Ez az anyag okozta Alekszandr Litvinyenko volt orosz kém halálát Londonban.
Vágólapra másolva!
"Kicsináltak a szemetek" - suttogta halála előtt a kém/nagyvilag/20061124orok.html

A brit Egészségvédelmi Ügynökség (HPA) jelentése szerint az izotóp hatásának Londonban kitett két személyt nem érte annyi sugárzás, amitől rövid távon megbetegedhetnének, s hosszú távon is nagyon csekély kockázattal kell számolniuk.

Az egyikük az ügynökség szerint a Picadillyn lévő Best Western londoni szálloda alkalmazottja, míg a másik a Millennium Hotel bárjában tért be november 1-jén, azon a napon, amikor Litvinyenkónak is találkozója volt ott két egykori titkosszolgálati kollégájával.

Ezzel 12-re emelkedett azoknak a száma, akiknek Polónium-tesztje pozitív lett. Az eddig ismert tíz személy közül nyolc a Millennium Hotel alkalmazottja, egy másik pedig a Park Lane-i Sheraton szállodáé, s köztük van továbbá Litvinyenko felesége is.

A Kreml bírálójának tartott Litvinyenko november 23-án halt meg sugárbetegség következtében egy londoni kórházban. Halálos ágyán tett nyilatkozatában Vlagyimir Putyin orosz elnököt tette felelőssé az ellene elkövetett gyilkosságért. Állítását a Kreml visszautasította. A halálát okozó 210-es Polónium-izotóp nyomát tucatnyi londoni helyszínen mutatta ki a brit vizsgálat.