Egyre kevesebb a halálbüntetés Amerikában

Vágólapra másolva!
Tavaly hozták a legkevesebb halálos ítéletet az Egyesült Államokban 1976 óta, amikor a legfelsőbb bíróság újra bevezette a tengerentúlon ezt a büntetésnemet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai bíróságok 114 halálos ítéletet hoztak 2006-ban, a megelőző évi 128-cal szemben. Még 1977-ben, a halálbüntetés újrabevezetését követő esztendőben is több, 137 ilyen ítéletet róttak ki. A csúcsot 1996-ban jegyezték fel, 317 ilyen ítélet született.

A kivégzések száma is a legalacsonyabbra süllyedt az utóbbi évtizedben. Tavaly 53 kivégzést hajtottak végre, 2005-ben 60-at. A legtöbb - 98 - embert 1999-ben végezték ki az utóbbi három évtizedben. A halálbüntetés visszaállítása óta Texasban és Virginiában végezték ki a legtöbb embert.

"A halálbüntetés visszaszorulóban van" - mondta Richard Dieter, a washingtoni Halálbüntetés Információs Központ nevű szervezet igazgatója. A visszaesés okai között szakértők a bűnözési arány csökkenését is emlegetik, valamint azt, hogy sok államban a hatóságok vonakodnak a halálos ítéletek végrehajtásától a magas költségek miatt.

A legfőbb magyarázat azonban minden bizonnyal az - és a halálbüntetést ellenzőknek is ez az egyik legfőbb érvük -, hogy a kivégzéssel jóvátehetetlenné válnak a téves bírósági döntések. Az utóbbi években sok eset világított rá arra, hogy régi ítéletek megalapozatlannak bizonyulhatnak. Az 1976-os visszaállítás óta összesen 123 elítélt esetében törölték a halálbüntetést, mivel kétségek merültek fel a rabok bűnösségét illetően; 14 esetben a DNS-tesztek nem erősítették meg a kiszabott legfőbb büntetés jogosultságát.

Deborah Fleischaker, az amerikai ügyvédi kamarán belül működő halálbüntetés-ellenes program vezetője szerint a hatóságok sok esetben nem a tettest fogják el, ami a közvélemény szemében kétségeket ébresztett a rendszer helyességét illetően. A tévedés, az ártatlan ember kivégzése miatti félelem a bírákat és az ügyészeket is egyre gyakrabban arra készteti, hogy kerüljék a halálbüntetés kiszabását, illetve követelését - mondta Arthur Green, az alabamai Bessemer város ügyésze. "Én nem alkalmazom, csak kivételesen ritka esetekben, amikor biztos vagyok abban, hogy a vádlott a tettes, és rémisztő bűncselekmény történt" - mondta.

Az Egyesült Államok 50 államából 38-ban alkalmaznak halálbüntetést. Közülük 37-ben a bíróságok azonban olyan életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak - ha el akarják kerülni a halálbüntetést, de azt is meg akarják gátolni, hogy például egy gyilkos valaha újra szabadlábra kerüljön -, amelynek esetében az elítélteket még feltételesen sem engedhetik szabadon. Több államban, ahol elvben létezik halálbüntetés, gyakorlatilag évekkel ezelőtt befagyasztották a kivégzéseket. Illinois-ban hetedik éve nem hajtanak végre halálbüntetést, New Yorkban 2004 óta szünetel a végrehajtás.

A méreggel végrehajtott kivégzések esetleges embertelensége miatt további kilenc államban - egyebek között Kaliforniában, Floridában és Marylandben - felfüggesztették a kivégzéseket. New Jersey-ben egy különbizottság a héten azt javasolta, hogy az állam az 1976-os szövetségi szintű bevezetés óta elsőként hozzon törvényt a halálbüntetés tilalmáról. A kezdeményezés indoklása szerint a halálbüntetésről egyre inkább bebizonyosodik, hogy nem egyeztethető össze az emberi tisztességgel.

A halálbüntetés pártolói azonban úgy látják, hogy a támogatók tábora a kivégzések számának mérséklődése ellenére nem apadt. A Gallup tavaly májusi felmérése szerint a 18 év feletti amerikaiak kétharmada támogatja a halálbüntetést. A közvéleménynek ugyanakkor csak a fele gondolja úgy, hogy egy gyilkost ki kell végezni, a másik fele életfogytiglani börtönbüntetést tart megfelelőnek.