Horvát nagykövetség nyílt Montenegróban

Vágólapra másolva!
Új baráti viszony kiépítésére hívott fel Ivo Sanader horvát kormányfő pénteken az egykori háborús ellenség Montenegróval, amikor megnyitotta a horvát nagykövetséget a Balkán legfiatalabb független államában.
Vágólapra másolva!

Sanader Zeljko Sturanovic montenegrói miniszterelnökkel közösen tartott podgoricai sajtóértekezletén hangsúlyozta: a múltat nem szabad elfeledni, de a két ország nem élhet annak rabságában, s eljött az ideje, hogy a két állam új baráti viszonyt építsen ki.

A horvát kormányfő elégedettségét hangoztatta annak kapcsán, hogy Montenegróban "nyíltan elhatárolódnak azoktól", akik annak idején "elrendelték a Horvátország elleni agressziót, Dubrovnikon keresztül". Egyúttal horvát segítséget ígért Montenegró euro-atlanti integrációs törekvéseihez, mondván: Montenegro függetlenné válása fontos lépés az irányban, hogy hosszú évek konfliktusai után végre megszilárdítsák a Balkán helyzetét, s a térség európai integrációja a legjobb válasz a múlt eseményeire.

Sanadernak a múlttal kapcsolatos megjegyzése arra vonatkozott, hogy 1991-ben - az 1991-1995-ös horvátországi háború kezdetén - az egykori jugoszláv hadsereg tagjaként, a Szerbiával szoros történelmi kapcsolatokat ápoló Montenegro katonái is részt vettek a horvátországi város ostromában. A világörökség részének nyilvánított, középkori eredetű, Adria-parti város lövetése évekig súlyosan megterhelte a horvát-montenegrói viszonyt. Az évek során Belgrád politikájától mindinkább eltávolodó Montenegro 2005-ben beleegyezett abba, hogy 400 ezer eurós kártérítést fizessen a Dubrovnikot és környékét ért háborús károkért.

Montenegro a Balkán legfiatalabb állama, amely tavaly júniusban kiáltotta ki függetlenségét, miután a lakosság népszavazáson a Szerbiával együtt alkotott államközösségből való kilépés mellett döntött.