Föladta magát a körözött szlovákiai közhivatalnok

Vágólapra másolva!
Rendőrkézre adta magát a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél kedden délután G. László, az egykori szlovákiai közhivatalnok, akit egy szlovákiai bíróság tavaly 7 év szabadságvesztésre ítélt, de mert azóta sem vonult börtönbe, a napokban körözést adtak ki ellene.
Vágólapra másolva!

Föladta magát a Medve-Vámosszabadi határátkelőn G. László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egykori jelöltje, aki a nagyszombati (Trnava) földhivatal élén keveredett korrupcióba. Az MKP ezek után elhatárolódott G. Lászlótól, majd kizárta őt a párt soraiból.

A bíróság hét év szabadságvesztésre ítélte, amiért egy vállalkozói társaságtól 2,5 millió koronát vett át annak fejében, hogy a megvesztegetőinek kedvezve építési területté minősített át egy mezőgazdasági művelésű területet.

G. László időközben Győrbe költözött, tartózkodási helyét nem jelentette be, így a rendőrség nem találta, ezért a múlt héten körözni kezdték. G. László telefonon jelentkezett a szlovák rendőrségnél, az egyik kereskedelmi televízióban pedig úgy nyilatkozott, hogy nem a bujkálás szándékával változtatott lakhelyet.

Marta Bujnáková, a szlovák rendőrség szóvivője kedden megerősítette, hogy az elítélt a délutáni órákban a határátkelőn jelentkezett a szlovák rendőrségnél, és rövidesen a lipótvári (Leopoldov) börtönbe szállítják, hogy letöltse hétéves büntetését.