Olajfolt fenyegeti a dél-angliai partokat

Vágólapra másolva!
Megsérült és zátonyra futtatott konténerhajóból szivárgó olaj fenyegeti a délnyugat-angliai Devon grófság partjait. Körülbelül 200 tonna üzemanyag kerülhetett a tengerbe a megdőlt hajóból, amin még 3500 tonna olaj található.
Vágólapra másolva!

Nagy kiterjedésű olajfolt alakult ki hétfő hajnalra Anglia délnyugati partjainál, ahol egy sérült konténerhajóból szivárog az üzemanyag. A brit bejegyzésű Napoli még a múlt csütörtöki hatalmas viharban kapott léket Cornwall grófság partjaitól 80 kilométerre. A brit parti őrség a mozgásképtelenné vált, 2323 konténerrel megrakott, 62 ezer tonnás hajót a part menti sekély vizekre vontatta, és ott szándékosan zátonyra futtatta, nehogy a nyílt tengeren teljes rakományával együtt elsüllyedjen.

A hajó azonban megdőlt, a fedélzetéről kétszáz konténer, üzemanyagtartályaiból pedig kétszáz tonna gázolaj került a tengerbe. A parti őrség szerint ez utóbbi okozza a nagyobb bajt, mert a konténerek zöme nem tartalmaz nagy kockázatot jelentő anyagot. A tengerbe esett fémtartályok közül egyben van akkumulátorsav; a többi például autóalkatrészeket, illetve az egyik BMW motorkerékpárokat tartalmazott.

A vízbe szivárgott üzemanyagból azonban hétfő hajnalra 8 kilométer hosszú olajfolt alakult ki a Cornwallal szomszédos Devon grófság partjainál. Az olaj egyelőre nem érte el a szárazföldet, de a parti őrség már több, olajjal borított madarat talált. Az angol környezetvédelmi hatóság helyi illetékese azt mondta a BBC-nek, hogy az érintett partvidék a világörökség része, és "rendkívül érzékeny" környezeti térségnek számít. A hajón még 3500 tonna olaj van; ennek kiszivattyúzását hétfőn kezdik meg, és tervezik a konténerek leemelését is a fedélzetről.