Kadhafi fia szerint a líbiai hatóságok nem fogják kivégezni az öt bolgár ápolónőt. Az öt asszonyt Tripoliban halálra ítéltek azzal, hogy évekkel ezelőtt, szándékosan AIDS-szel fertőztek meg líbiai gyerekeket.

"Szavatolom, hogy nem végezzük ki őket" - idézte Kadhafi líbiai vezető idősebbik fiát, Szeif al-Iszlám Kadhafit a 24 csasza című szófiai lap szombaton, azt ígérve, hogy Moamer Kadhafi ezredes fiával az interjú egészét hétfői számában teszi közzé.

"Higgyék el, most már közeledünk a megoldáshoz" - mondta még a lap szerint a reformernek számító közéleti személyiség, aki egyebek között a tavaly decemberben halálra ítélt öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos ügyében zaló nemzetközi tárgyalásokban szerepet vállaló Kadhafi Alapítvány vezetője.

Az ítéletek megmásítását nemcsak Bulgária, de az Európai Unó is sürgeti az észak-afrikai országtól, miután a tudományos világ meggyőződése, hogy az immár nyolc éve bebörtönzött elítéltek ártatlanok, és a számlájukra írt AIDS-járványt, amely több mint 400 gyereket fertőzött meg, a szerény higiéniai viszonyok váltották ki.