Hamász-parancsnok lelövésével kezdődött a tűzszünet

Vágólapra másolva!
A Fatah és Hamász között hajnalban lépett életbe lépett a tűzszünet Gázában. A Fatahot még nem vádolják nyíltan a halálesetért.
Vágólapra másolva!

A 28 éves Husszein Sabaszit néhány órával azt követően lőtték le a dél-gázai Khan Juniszban, hogy közép-európai idő szerint hajnali 2-kor életbe lépett a tűzszünet a rivális Fatah és Hamász mozgalom között - jelentette a BBC.

Fawzi Barhum, a Hamász egyik szóvivője elítélte az esetet, de nyíltan nem hibáztatta a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahot. "Nem akarjuk a Fatahot vádolni, de ha kiderül, hogy mégis a Fatah tagjai követték el ezt a bűncselekményt, akkor az a tűzszünet súlyos megsértése lenne" - tette hozzá az AFP-nek. A korábbi tűzszüneti megállapodások a Fatah és a Hamász között eddig mind összeomlottak, és a BBC gázai tudósítója szerint nem biztos, hogy a mostanira más sors vár.

A hajnalban életbe lépett tűzszünet egyiptomi közvetítők segítségével jött létre. A megállapodás értelmében a szemben álló felek visszavonják összes fegyveres hívüket az utcáról, a biztonsági erők visszatérnek támaszpontjaikra, a gyilkosságok feltételezett elkövetőit pedig az igazságszolgáltatás kezére juttatják.

Miért a szembenállás?

A Hamász tavaly januárban nyerte meg a palesztin választásokat, és hónapok óta próbál egységkormányt alakítani a mérsékeltebbnek tartott Fatah mozgalommal. A tárgyalások azonban megakadtak, miután a Hamász nem volt hajlandó eleget tenni a nemzetközi felhívásoknak, hogy ítélje el az erőszakot és ismerje el Izraelt. A nyugati segélyeket ezért leállították, és ez komoly gazdasági válságot okozott a palesztin területeken.

A fegyveres összecsapások azt követően törtek ki a Fatah és a Hamász között, hogy Mahmúd Abbász elnök új választások kiírására tett javaslatot a patthelyzet feloldására, amit a Hamász puccsnak ítélt a választott kormány ellen.

Eközben decemberben megölték a Fatah biztonsági vezetőjének három fiát, és merényletet kíséreltek meg a Hamász miniszterelnöke, Iszmail Hanija ellen. A két mozgalom ugyan elhatárolódott az incidensektől, de híveik az utcákon folytatták a fegyveres harcot.