Líbia vízummal fékezné a terrorizmust

Vágólapra másolva!
Líbia hamarosan minden arab országból érkező állampolgártól vízumot fog követelni, így próbálva gátat vetni a terrorizmusnak és az illegális bevándorlásnak - közölte a líbiai belügyminiszter szerdán.
Vágólapra másolva!

Szaláh Radzsab az arab kollégáival Tuniszban folytatott találkozón riportereknek úgy nyilatkozott, hogy a vízumkényszer bevezetése kivétel nélkül minden arab polgárra vonatkozik majd, összhangban a más országokban már meglévő szabályokkal.

Líbia - amely fontos tranzitállomás azoknak az afrikaiaknak, akik engedély nélkül próbálnak Európába jutni - ezzel a lépéssel kíván küzdeni a terroristák beszivárgása és az illegális bevándorlók ellen - tette hozzá Szaláh Radzsab.

Az intézkedésnek a hatóságok szerint rövid időn belül várható a hatása, de részleteket ezzel kapcsolatban a belügyminiszter nem közölt. Ugyanakkor hozzátette: az intézkedés bevezetésének semmiféle konkrét fenyegetéshez nincs köze.

"Miért várjuk meg a veszélyt és ne tegyük meg előre a szükséges lépéseket?" - folytatta a belügyminiszter. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a vízumkényszer bevezetése ellentétben áll-e a Maghreb-országok - Algéria, Líbia, Marokkó, Mauritánia és Tunézia - gyakorlatával.

"Minden országnak jogában áll a körülményeknek megfelelően intézni ügyeit" - hangoztatta Radzsab.