Újnáci tüntetést tiltottak be Pozsonyban

Vágólapra másolva!
Andrej Petrek, a pozsonyi Óváros polgármestere szerdán betiltotta a "Kezdeményezés a Szólás Szabadságért" nevű társaság csütörtökre tervezett tüntetését, mert a szervezők korábban újnáci csoportokkal és a tavaly betiltott Szlovák Testvéri Közösség (SP) nevű szervezkedéssel működtek együtt.
Vágólapra másolva!

Újnácik tüntetését tiltotta be a pozsonyi Óváros polgármestere. A demonstrálók arra készülnek, hogy felvonultatják erőiket a Pozsony-nagyszombati egyházmegye érseke, Ján Sokol mellett, s hogy "hiteles képet fessenek" az első szlovák államról. A szlovákok első, 1939-től 1945 is fennállt állama Hitler csatlósállama volt, elnökét, a pap-politikus Jozef Tisót a második világháború után háborús bűnökért kivégezték.

Sokol az év első napjaiban egy televíziós vitaműsorban a Tiso-féle szlovák állam népjóléti érdemeit dicsérve nyilatkozott meg, amiért azóta is súlyos bírálatok érik az érseket. A sajtó azért is kitartóan bírálja őt, mert tagadja, hogy a hírhedt kommunista államrendőrség, az StB ügynöke volt, jóllehet, az erről szóló bejegyzés évek óta látható az ügynöklisták közzétételére hivatott Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) internetes honlapján.

Az 1989-es rendszerváltás és Szlovákiai 1993-as önállósulása óta az országban számos olyan nemzeti érzelmű csoportosulás jött létre, amely nosztalgiázva ápolja az egykori fasiszta bábállam és Jozef Tiso emlékét. Ezek egyike a Ján Kotleba nevével jegyzett Szlovák Testvéri Közösség, amelyet tavaly márciusban, még a Dzurinda-kormány idején a Legfelsőbb Bíróság betiltott. A társaság - az egykori bábállam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda egyenruháit utánzó öltözékben - rendszeres erődemonstrációkat rendezett a szlovákiai városokban.

Ők voltak azok, akik Rozsnyón leköpdösték Kossuth Lajos újra felállított szobrát, a Pozsonyhoz közeli Modorban (Modrá) fasiszta röpiratokat osztogattak a járókelőknek, Zólyomban (Zvolen) és Besztercebányán (Banská Bystrica) megcsúfolták a fasisztaellenes Szlovák Nemzeti Felkelés emlékét, Révkomáromban pedig Trianont éltetve ők csaptak össze a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistáival.

Noha a polgármester a csütörtökre meghirdetett tüntetést betiltotta, a rendőrség pozsonyi kerületi kapitánysága közölte, hogy a rendőri erők felkészültek az esetleges rendbontásra, s ha a tüntetők a tiltás ellenére is kivonulnának, a rendőrség a közrend visszaállítása érdekében kész megfelelő erőkkel fellépni ellenük.