Angliai lefejezést előzött meg a Hazárdjáték hadművelet

Vágólapra másolva!
A brit fegyveres erőknél szolgáló muszlimokat vették célba azok a szélsőségesek, akiket szerda hajnalban füleltek le a brit hatóságok. A hatóságok közlése szerint az összeesküvők al-kaidás stílusú, megalázással vegyített lefejezéses emberrablásokat terveztek, hogy megfélemlítsék az általuk kollaboránsnak tekintett muszlimokat. A brit hatóságok állítólag az utolsó előtti pillanatban csaptak le rájuk.
Vágólapra másolva!

Hat hónapos nyílt és titkos nyomozás után csapott le a brit rendőrség azokra a muszlim szélsőségesekre, akik a hatóságok állítása szerint a brit fegyveres erőknél, a rendőrségnél és a polgári szolgálatoknál dolgozó, muszlim vallású "kollaboránsokkal" akartak leszámolni. Kilenc embert vettek őrizetben szerda hajnalban Birminghamben, akik többek között egy iraki szolgálatából szabadságon otthon lévő muszlim vallású brit katonát akartak elrabolni és lefejezni.

A hatóságok szerint a szélsőséges csoport egy halállistát állított össze, amelyen az Irakban és Afganisztánban szolgáló muszlim brit katonák nevei szerepeltek. A társaság végül 3 emberre szűkítette le a listát, akiket az Irakból megismert al-kaidás módszerrel akartak elrabolni: előbb katonai szolgálatának kamera előtti megtagadására kényszeríteni, majd lefejezni, és a gyilkosságról készült felvételt az interneten közzétenni - elrettentésként. Ezen kívül állítólag azt is tervezték, hogy - megalázásként - a guantánamói foglyok narancsszínű kezeslábasához hasonló ruhába öltöztetik áldozatukat.

A három kipécézett katona közül egyet védőőrizetbe vettek a hatóságok - írja a brit Times. A szélsőségesek közül ugyanakkor állítólag többen még szabadon vannak. A brit lap szerint a tervre 72 órán belül került volna sor, mert az elkövetők számítottak arra, hogy azonnal hatalmas erőkkel kezdték volna őket keresni. Az összeesküvők azért döntöttek az emberrablás mellett, mert kisebb kockázatúnak ítélték a robbantásnál - írja a Times.

Csakhogy a rendőrség és a titkosszolgálat - Hazárdjáték hadművelet nevű, hónapok óta tartó akciójában - így is megfigyelte őket, és - hogy elejét vegyék az erőszaknak - akkor csaptak le rájuk, amikor már közel voltak a megvalósításhoz.

A kilenc őrizetbe vett gyanúsított mind 35 év alatti, pakisztáni származású és többségében nagy-britanniai születésű férfi. A rendőrség pakisztáni terrorista kiképzőtáborokhoz fűződő kapcsolataikat is vizsgálja.

Ha sikerrel járnak, ez lehetett volna az első alkalom, hogy al-kaidás stílusú emberrablást követnek el Nagy-Britanniában, sőt a fejlett országok egyikében. Ugyanakkor ilyen lefejezéses emberrablások már Irakban sem folynak, mivel a felkelők vezetői állítólag rájöttek: a kegyetlen gyilkosságok magukat a muszlimokat is elidegenítik.