Gibraltárból vehet konyakot Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Egy 300 éves spanyol-brit területi vitának köszönhetően Kim Dzsong-il észak-koreai vezető Gibraltárból beszerzett konyakkal és Cartier órákkal dőzsöltetheti cimboráit - írja a Financial Times.
Vágólapra másolva!

Homokszem került az Európai Unió gépezetébe. A Gibraltár státuszáról folyó évszázados vita London és Madrid között most egy ENSZ szankció európai végrehajtását teszi kérdésessé - írja a Financial Times. Tavaly november óta tilos a luxustermékek exportja Észak-Koreába az EU-ból, miután az októberi észak-koreai atomkísérletekre válaszul az ENSZ embargót rendelt el Phenjannal szemben.

Az ENSZ tilalom célja az volt, hogy megfossza Kim Dzsong-il észak-koreai vezetőt és támogatóit a "dolce vita" luxuskellékeitől, mint a tenyésztett lovak, luxusjárművek, órák, igazgyöngyök és hangszerek. Az EU külügyminisztereinek döntése ellenére azonban az intézkedés még mindig nem lépett életbe minden tagállamban.

Ha Kim azon tűnődne miért, nem kell messzebb visszatekintenie az időben, mint a spanyol örökösödési háború, és az azt lezáró, 1713-as utrechti béke, amely Gibraltárt Nagy-Britanniának juttatta.

Madrid észrevette, hogy az EU döntés végrehajtásáról szóló rendelkezés megemlíti Gibraltárt, az "eljáró hatóságok" között. A spanyol külügyminisztérium - az FT szerint - ragaszkodik ahhoz, hogy Gibraltár nevét töröljék a dokumentumból, mert nem ismeri el "Gibraltár részvételét a nemzetközi politikában". "Kizárólag az Egyesült Királyság illetékes ebben a kérdésben" - folytatja a madridi dokumentum.

Brit diplomaták viszont úgy vélték, hogy jogi kiskapu nyílna azzal, ha Gibraltár neve nem szerepelne az EU döntésben. Mindkét fél azt mondja, dolgoznak a megoldáson, és az esetet csak apróbb malőrnek minősítették. A tagállamok ugyan egyenként is alkalmazhatják az Észak-Korea elleni szankciót, de brüsszeli diplomaták szerint az EU-nak egységesen kell fellépnie a hatékonyság érdekében.