Merkel kancellárral tárgyalt Nicolas Sarkozy

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió helyzetéről és ezen belül az európai alkotmányozás jövőjéről tárgyalt hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia belügyminiszterrel, a jobboldal elnökjelöltjével. A német kancellár március elején ugyancsak Berlinben találkozik a másik oldal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltjével, Ségolene Royallal.
Vágólapra másolva!

A tárgyalásokról érdemben a kancellári hivatal semmit nem hozott nyilvánosságra, különös tekintettel arra: a német kancellár asszony még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy Berlin beavatkozik az április végén tartandó francia elnökválasztás kampányába.

A kiegyensúlyozottság érdekében Angela Merkel még arra is ügyel, hogy március elején ugyancsak Berlinben találkozzék Ségolene Royallal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltjével, aki éppen vasárnap ismertette programját. Mindez azonban abban nem akadályozta a berlini kormány vezetőjét, hogy a német uniós elnökségi célkitűzésekről tájékoztassa Sarkozyt.

Értesülések szerint az európai alkotmány kérdését illetően nem közeledtek az álláspontok. Merkel kancellár arra törekszik, hogy a lehető legteljesebb formában őrizzék meg a francia és a holland népszavazáson 2005-ben elutasított, ám tizenhét tagállam által ratifikált tervezet szövegét. A konzervatív UMP elnökjelöltje viszont egyfajta, az intézmények reformját hangsúlyozó minialkotmány mellett van, szocialista riválisa pedig annak szociális jellegét erősítené. Berlini kormányforrások azt közölték, hogy Merkel meg akarja várni a francia elnökválasztás kimenetelét, s azt követően kíván javaslatokat előterjeszteni az alkotmányozó folyamat felgyorsítására.

Berlini tartózkodása során Sarkozy találkozott német kollégájával, Wolfgang Schäuble belügyminiszterrel is.