A brit vizsgálatok szerint már biztos, hogy ugyanaz a madárinfluenza fertőzött Nagy-Britanniában és Magyarországon. A kérdés már csak az, ki volt a vírusgazda. A magyar főállatorvos szerint Magyarországról csak fagyasztott, panírozott termékek érkeztek a britekhez, ami valószínűtlenné teszi, hogy a magyar vírus ilyen úton Nagy-Britanniába került. A fertőzött brit pulykatelepről ugyanakkor - állítják a magyar hatóságok - küldtek nyershúst is Magyarországra, ezt azonban az illetékes brit minisztérium vitatja.

Nyers volt az a hat teherautónyi pulykahús, amelyet a brit Bernard Matthews baromficég exportált "a madárinfluenza-járvány gócában lévő üzeméből" Magyarországra, írta a keddi Times a magyar főállatorvosra hivatkozva. A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) illetékesei korábban azzal vették védelmükbe a Bernard Matthews telepéről Magyarországra irányított szállítmányt, hogy azok főzött hústermékek voltak, így minimális volt az esélye annak, hogy vírust terjesztenek.

Süth Miklós országos főállatorvos azonban a Times szerint azt mondta, hogy nyers húsról van szó, és a Bernard Matthews csak nyers, feldolgozott pulykahúst exportál az angliai Holtonban működő telepéről. E húsból a brit cég tulajdonában lévő SáGa Foods egyik üzemében virsliféléket készítenek, amelyeket Magyarországon, Németországban és Olaszországban terjesztenek, idézi a magyar főállatorvost a vezető brit napilap.

A Times szerint a szóban forgó szállítmány "visszavihette Közép-Európába a H5N1 vírust", és a nyershús-exportról szóló bejelentés "azonnal politikai és diplomáciai vitát robbantott ki London és Budapest között". Süth Miklós a lap szerint "felháborodott" azon, hogy fertőzött területről érkezett nyershús-szállítmány.

A DEFRA szóvivője nem kommentálta közvetlenül a nyershús-szállítmányról szóló feltételezést, és csak annyit mondott, hogy "az ügyben vizsgálat folyik".

A brit főállatorvos keddi jelentése "igen magas szintű hasonlóságot" állapított meg a Nagy-Britanniában és a Magyarországon észlelt madárinfluenza-vírus között. A két vírustörzs teljes genetikai állománya 99,96 százalékban azonos, ami a brit főállatorvos szerint azt jelzi, hogy a brit és a magyar madárinfluenza-vírus "gyakorlatilag ugyanaz".

Úgy tűnik, nem magyar volt

A magyar állategészségügyi hatóságok vizsgálata alapján - a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint - nem Magyarországról került a madárinfluenza kórokozója Angliába - mondta kedden Süth Miklós. A magyar állategészségügyi hatóságok megvizsgálták az Angliába, Bernard Matthews baromfi cégének baromfi terméket szállító cégek áruforgalmát, a múlt év novembere és ez év februárja között. Az okmányok átvizsgálását követően kiderült, hogy Magyarországról élő állatot nem szállítottak a szigetországba, csupán hőkezelt nyers panírozott baromfiterméket, illetve pulykamell filét.