Börtön járt a halálos romániai ördögűzésért

Vágólapra másolva!
Tizennégy év börtönre ítélték azt a román papot, aki két éve ördögűzést hajtott végre egy apácán, amibe a nő belehalt. A férfi azt mondta, istenhez fog imádkozni segítségért.
Vágólapra másolva!

A 23 éves apáca, Irina Cornici 2005-ben halt meg, miután éheztették és egy kereszthez láncolták. Azt feltételezték róla, hogy ördögök szállták meg. Az ördögűző szertartást egy 31 éves pap, Daniel Petru Corogeanu vezette le. Őt és négy apácát emberölésért ítélték el. A nővérek 5-8 évig terjedő börtönbüntetést kaptak, a papot 14 évre ítélték.

Várhatóan mindegyik vádlott fellebbezni fog az ügyben, amely sokkolta Romániát - írja a BBC News Online. Corogeanu azt mondta, "istenhez fognak imádkozni segítségért". A tárgyalóteremben megjelent több támogatója is, köztük többen sírva fakadtak az ítélet hallatán.

Az ortodox egyház "gyalázatosnak" nevezte az incidenst, és reformokat ígért. Egyebek mellett azt tervezik, hogy pszichológiai teszten kell majd átesniük azoknak, akik kolostorba akarnak vonulni. A bíróság által elítélt Corogenaut eltiltották a papságtól, és kiközösítették a négy apácát is.