Lázadókat öltek az iráni pazdaránok

Vágólapra másolva!
Fegyveres lázadókat semmisített meg az iráni hadsereg elit alakulata az ország északi részén, miközben a kormánycsapatok egy katonai helikoptert vesztettek ugyanitt szombaton. Korábban az Iránban kisebbségben lévő szunniták követtek el robbantásos merényletet a hadsereg ellen, a mostani jelentés "zsoldosokról" és "ellenforradalmárokról" szól.
Vágólapra másolva!

17 fegyveres lázadót öltek meg a török határ közelében egy rajtaütés során az iráni hadsereg elitalakulatai, a pazdaránok - jelentette szombaton az IRNA hírügynökség. A jelentésben "zsoldosoknak" nevezett lázadókat felderítés után körülzárták, majd megsemmisítették.

A kormánycsapatok veszteségeiről a jelentés nem ejtett szót. Megfogalmazása szerint a Forradalmi Gárda alakulatai folytatják "a térség megtisztítását az ellenforradalmároktól".

A félhivatalos Fars hírügynökség jelentése szerint ugyanebben a körzetben, Nyugat-Azerbajdzsán tartományban szombaton reggel, "feladatteljesítés közben" lezuhant a Forradalmi Gárda egy helikoptere. A fedélzetén lévő 8 személy közül az egyik, Szaed Gahari parancsnok életét vesztette.

Korábban, február közepén robbantásos merényletben meghalt a Forradalmi Gárda 11 tagja Irán délkeleti részén. Az akcióért akkor a Dzsundallah (Allah hadserege) nevű illegális szunnita szervezet vállalta a felelősséget. Irán lakosságának 90 százaléka síita, a szunniták elenyésző kisebbségben vannak.