Meghiúsulhat Le Pen elnökjelöltsége

Vágólapra másolva!
Még mindig nem sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson való induláshoz szükséges 500 támogatói aláírást Jean-Marie Le Pennek, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltjének, ami elemzők szerint ronthatja Nicolas Sarkozy, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjének esélyeit
Vágólapra másolva!

Még száz aláírás hiányzik a szükséges ötszázból Jean-Marie Le Pennek, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnökjelöltjének. A felmérések szerint a választók 14 százaléka szavazna rá, ezzel a negyedik helyen áll. A francia választási szabályok szerint azonban az elnökjelölteknek március 16-ig ötszáz ajánlást kell szerezniük, minimum harminc megyéből ahhoz, hogy indulhassanak.

Ajánlást a 47 ezer megválasztott politikus - nemzetgyűlési képviselő, szenátor, önkormányzati vezető - adhat. Le Pen azt mondja, megközelítőleg ötszáz polgármestertől kapott írásban ígéretet arra, hogy aláírásával támogatja őt, de végül húsz százalékuk nem tartotta be szavát.

Le Pen ellene szőtt összeesküvést sejt a sorozatos vélemény-változtatások mögött és azt állítja: a polgármesterek egy részét névtelen "álújságírók" félemlítették meg telefonon, és néhányukat közvetlenül Philippe de Villiers, a szintén szélsőjobboldali Mozgalom Franciaországért (MPF) vezetője hívta fel. Ellene a Nemzeti Front pert kíván indítani.

Sarkozynek lehet rossz

A Le Figaro című konzervatív napilap szerint Le Pen hiányzása az első fordulóból elsősorban a mérsékelt jobboldalnak jelentene rossz hírt. A lap szerint az első fordulóban a Le Penre szavazók nagy része feltehetően Sarkozyre voksolna a második fordulóban, ha a Nemzeti Front jelöltje nem jutna tovább. Ha támogatók hiányában Le Pen azonban nem tud indulni az elnökválasztáson, potenciális szavazóinak feltehetően csak a fele szavazna automatikusan Sarkozyre - írja a Le Figaro.

A Le Figaro szerint az UMP még keresi a megfelelő stratégiát, amellyel a polgármestereket, a demokrácia nevében az FN-t támogató aláírásokra ösztönözheti. Nicolas Sarkozy novemberben azt mondta, hogy "semmit nem nyerünk azzal, ha az embereket megakadályozzuk véleményük kifejezésében".

A Nemzeti Front szóvivője, Julien Sanchez szerint a francia választási rendszer antidemokratikus. "Nevetséges, hogy egy jelölt, aki 17 százalékot ért el, és 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ötszáz ajánlás összegyűjtésével küszködjön. Az amerikaiak választási megfigyelőket küldenek Afrikába. Inkább ide kellene küldeniük őket" - mondta Sanchez a BBC-nek.

MTI/[origo]