Súlyos földrengés sújtotta Szumátrát

Vágólapra másolva!
Legalább 70 ember meghalt, épületek százai dőltek össze az indonéziai Szumátrán, amelyet erős földrengés rázott meg kedden délelőtt. Az első rengést alig két óra után újabb követte. A földmozgást Szingapúrban és Malajziában  is érezték.
Vágólapra másolva!

Erős, a Richter-skálán mérve 6,3-as fokozatú földrengés rázta meg kedden az Indonéziához tartozó Szumátra szigetét. A természeti csapásnak legalább 70 halálos áldozata volt. A hatóságok ugyanakkor attól tartanak, hogy a halottak száma ennél jóval magasabb lehet, mivel több távoli térséggel megszakadt a kapcsolat. A földmozgásra helyi idő szerint délelőtt 10 óra 49 perckor került sor.

Hivatalos jelentések és szemtanúk arról számoltak be, hogy a szigeten több száz épület omlott össze, köztük volt állami bank, ls iskola is, a kórházak pedig alig győzik fogadni a sebesülteket. A BBC szerint az összedőlt házak többsége kisebb, fából készült épület volt. Sok helyi lakos pánikba esve az utcára menekült. A rengést érezni lehetett Szingapúrban, ahol számos középületet kiürítettek, de érezték Malajzia nyugati partjain is.

A rengéseket követően a partokról sokan magasabb helyekre menekültek, ám a hatóságok igyekeznek mindekit megnyugtani, hogy a rengés jellegéből fakadóan nem okoz szökőárt.

Az amerikai földrengéskövető intézet mérése alapján a földmozgás epicentruma Padangtól 50 kilométerre 33 kilométerrel a tengerfenék alatt volt. A természeti csapás nyomán megszakadtak a telefonvonalak, és megszűnt az áramszolgáltatás a település térségében. Az első földmozgás után két órával újabb, 6-os fokozatú rengés történt be Szumátra nyugati részén.