Pikáns e-mail vágta ki a biztosítékot a pelenkás űrhajósnál

Vágólapra másolva!
Feltehetően egy szerelmi vágytól túlcsorduló e-mail volt az, amely miatt bosszúra vetemedett riválisa ellen egy elhagyott amerikai űrhajós. A fél Amerikát pelenkában átautózó asszonyt most életfogytig tartó börtön fenyegeti, de csélcsap űrhajós kapitány szeretője sem járt jól. A botrány miatt várhatóan véglegesen búcsút mondhat az űrnek.
Vágólapra másolva!

"Türtőztetnem kell majd magam, ha meglátlak. Ösztönből tépném le a ruháidat, a földre döntenélek, és pokolian megdolgoználak. Alig várom, hogy kettesben legyünk" - olvashatta tavaly decemberben Bill Oefelein, a Discovery űrrepülőgép kapitánya e-mailjei között, miközben közel 30 ezer kilométer per órás sebességgel keringett a Föld körül. A feladó az amerikai légierő 30 éves tisztje, Colleen Shipman volt, akivel nem sokkal a felszállás előtt kezdett viszonyt.

Csakhogy a levelet nem csak ő olvasta az űrben. Később űrhajóstársa és másik szeretője, Lisa Nowak is átfutotta. Valójában ez - a héten több más írásos dokumentummal egyetemben nyilvánosságra hozott - levél vezetett oda, hogy február elején Nowak több mint ezer kilométert autózzon - az időveszteség csökkentése érdekében pelenkában -, csak azért, hogy bosszút álljon a férfi új barátnőjén. A háromgyermekes anyát emiatt most életfogytig tartó börtönbüntetés fenyegeti.

Az iratokból kiderül, Lisa Nowak pont az űrhajós kapitánnyal folytatott viszony miatt kezdeményezte 19 éve tartó házassága felbontását. A férfi azonban december óta már más nőnek csapta a szelet, és januárban dobta őt. A vágytól fűtött hangú e-mailre akkor bukkant rá, amikor feltehetően szaglászott volt szeretője lakásában. A levél kinyomtatott változatát megtalálták az elhagyott asszony autójában is, amellyel Floridába autózott texasi otthonából, hogy gázspray-vel, légfegyverrel, késsel és kalapáccsal felfegyverkezve álljon bosszút riválisán.

Az iratok között található az űrhajós kapitány rendőrségen tett vallomása is, amely szerint viszonya 2004-ben kezdődött a 43 éves asszonnyal - egy évvel azelőtt, hogy 15 év házasság után elvált volna feleségétől, és idén januárban fejeződött be - két hónappal azután, hogy megismerkedett a repülőslánnyal. Oefelein szerint barátsággal váltak el.

Más dokukmentumok szerint viszont a szakítás ellenére Nowak továbbra is gyengéd érzelmeket táplált a férfi iránt. "Bill a legjobb ember, akit valaha is ismertem, és annyira szeretem, amennyire csak lehetséges" - írta a férfi anyjának. Az új szeretőnek, Colleen Shipmannek is feltűnt, hogy van még valami a férfi és előző barátnője között, vallomásában megjegyezte, kedvese egy este Lisának szólította.

Lisa Nowak jelenleg 30 napos kényszerű eltávozáson van a NASA-tól, amely csütörtökön jár le, de várhatóan meghosszabbítják. A hatóságok emberrablási kísérlettel és erőszakos betöréssel gyanúsítják, szabadlábon védekezik. Ugyanakkor a férfi sem ússza meg büntetlenül nőügyeit, a botrány miatt ugyanis várhatóan már nem kap megbízást űrutazásra, jóllehet ezt már előtte is sejtette. Mint az új barátnőnek írta, nem sok esélye van arra, hogy helyet kapjon a közeljövőben tervezett újbóli holdraszállásban. "Talán arra még jó leszek, hogy kitakarítsam a vécét a kiválasztott szerencsések után" - írta.