Kigyulladt békefenntartók gépe Szomáliában

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy repülőgép leszállás közben Mogadishuban. A szállítórepülő felszerelést vitt a Szomáliában dolgozó afrikai békefenntartóknak. A baleset oka ismeretlen, személyi sérülésről nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Leszállás közben kigyulladt a Szomáliába vezényelt afrikai békefenntartó erőknek felszerelést szállító repülőgép pénteken a mogadishui nemzetközi repülőtéren. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az Ugandából érkező gép balesetét. Szemtanúk szerint először a szárnyai kezdtek lángolni, majd a tűz átterjedt a gép hátsó részére. Mások viszont arról számoltak be, hogy leszálláskor robbanást hallottak. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

A hét elején kezdődött az Afrikai Unió békefenntartó erőinek Szomáliába vezénylése. Elsőnek ezer ugandai katona érkezett kedden Mogadishuba, de még legalább 4000 főt várnak a 16 éve polgárháború sújtotta országba.