Vágólapra másolva!
Megerősítette a pápa a papi nőtlenséget. XVI. Benedek erről első apostoli buzdításában rendelkezett. A 131 oldalas dokumentumban a pápa egyebek mellett kitért az újraházasodó katolikusok megáldására is - melyet elutasított.
Vágólapra másolva!

A kötelező papi cölibátus fenntartását erősítette meg XVI. Benedek pápa kedden nyilvánosságra hozott első apostoli buzdításában. A 131 oldalas, Sacramentum Caritatis címet viselő dokumentumban a katolikus egyházfő a 2005 októberi pöspöki szinódus ajánlása nyomán megállapítja: "Az érettséggel, örömmel és odaadással megélt papi nőtlenség nagy áldás az egyház, és a társadalom számára egyaránt".

A pápa ugyancsak megerősítette, hogy nem kaphatnak egyházi áldást azok a katolikusok, akik újra akarnak házasodni. Azt a kérdést ugyanakkor nyitva hagyta, hogy részesülhetnek-e az áldásban azok a katolikus politikusok, akik támogatják az abortuszt vagy a melegházasságokkal kapcsolatos törvényeket.

A közelmúltban több alkalommal is felmerült, hogy a sok helyütt tapasztalható krónikus paphiányon esetleg a kötelező papi nőtlenség feloldásával javíthatnának. A sajtóban ez ügyben megjelent találgatásokat hivatalosan mindig elutasította a Vatikán.