Pénzmosással vádolnak volt jugoszláv politikusokat

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek kedden Belgrádban Slobodan Milosevic és az egykori jugoszláv, illetve szerb vezetés másik három magas rangú tagja ellen pénzmosás címén.
Vágólapra másolva!

A belgrádi szervezett bűnözés elleni különleges ügyészség vádirata szerint a néhai Milosevic - volt szerb és jugoszláv elnök - , valamint Nikola Sainovic volt jugoszláv miniszterelnök-helyettes, Kertész Mihály (Mihalj Kertes) volt jugoszláv vámigazgató és Jovan Zebic volt pénzügyminiszter több millió német márka közpénzt sikkasztottak el és utaltak át ciprusi bankszámlákra az 1990-es években.

Az ügyészség szóvivője "történelmi eseményként" értékelte a vádemelést, a per - mondta - "teljes egészében feltárja majd Slobodan Milosevic rendszerének bűnöző jellegét".

Miután Milosevic tavaly a volt Jugoszlávia területén a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) folyó pere alatt elhunyt, ellene az eljárást nem folytatják le. Sainovic ellen szintén per zajlik az NT előtt, ezért egyelőre nem tisztázott, hogy ellene megindítják-e az eljárást.