Elveszett generációtól várják a szebb palesztin jövőt

Vágólapra másolva!
Se a békében, se az önfeláldozásban nem bíznak már, kétségbeesettek és reményvesztettek a palesztin fiatalok - derül ki a Times elveszett generációként emlegetett korosztályról szóló riportjából. Izraeli fegyverek, belviszály, értelmetlen áldozatok árnyékában vesztik el álmaikat a palesztin jövő reménységei.
Vágólapra másolva!

A legradikálisabb, a leginkább elfogadja az erőszakot, a legkétségbeesettebb - a New York Times szerint aggódó szüleik így jellemzik a palesztin fiatalokat, akik az ezredfordulón újra fellángolt palesztin-izraeli viszály áldozatai. Csak úgy emlegetik őket: az elveszett generáció.

A palesztin fiatalok többsége 2000-ben, a második intifada kitörésekor még gyerek volt. Gyerek- és kamaszkoruk legfontosabb éveit katonai ellenőrzőpontok által szabdalt, erőszak által feldúlt, izraeli megszállás alatt álló, belső ellenségeskedéstől fűtött környezetben élték.

Reményüket, vágyaikat elvesztették. "Kisgyerek korunk óta fegyvereket és tankokat látunk, a gyerekek pedig már kis fegyvereket akarnak, hogy harcolhassanak Izraellel" - érzékeltette a helyzetet egy palesztin egyetemista. "Sosem láttunk semmi jót egész életünkben" - jegyzi meg egy kortársa.

A szigorú izraeli biztonsági intézkedések - írja a Times - oda vezettek, hogy a palesztin fiatalok látóköre teljesen beszűkült, ma már szinte kizárólag a palesztin területekre és Izraelre korlátozódik. Izraelből pedig egyetlen dolgot látnak: az állig felfegyverzett katonákat.

Márpedig a radikalizálódott fiatalok komoly erőt jelentenek. A palesztin népesség 56,4 százaléka 19 évesnél fiatalabb, a palesztin statisztikák alapján. Gázában például a lakosság több mint háromnegyede még nincs 30 éves sem.

Sok izraeli szerint a palesztin fiatalok dühét nem a zátonyra futott izraeli-palesztin békemegállapodás, hanem a helyi radikális mozgalmak előretörése, a tavalyi választásokon győztes, Izrael létezését el nem ismerő Hamász megerősödése okozza.

A légkört és a fiatalok életét pedig valóban mérgezik a belviszályok is. "Állandóan arra kényszerítenek, hogy még többet politizáljunk, még radikálisabbak, még vallásosabbak, még szélsőségesebbek legyünk" - panaszkodott a Times-nak egy 20 éves palesztin diák. "Állandó a nyomás: 'Fatah vagy Hamász?' Minden problémánk ezzel a kezdődik, 'én fatahos vagyok, én hamászos vagyok'. Ilyen nem volt régebben".

A képet tovább árnyalja, hogy palesztin felmérések szerint a fiatalok indulata nem Izrael ellen irányul, hanem gyakorlatilag bárki és bármi ellen - írja a Times. "Életük egyetlen percét sem élték reményteli vagy épp olyan időkben, amikor normális állam volt... ez kiöli a morált a fiatalokból" - magyarázta egy helyi az amerikai lapnak.

A kétségbeesést mutatja az is, hogy a palesztin felmérések szerint a fiatalok 58 százaléka a jelenleginél erőszakosabb jövőt vár, arra számítanak, hogy az izraeli-palesztin konfliktus tovább éleződik. Csak ötödük bízik a háborúskodás békés lezárásában.

Az Al Aksza Mártírjainak Brigádja nevű radikális fegyveres csoportot vezető Zakaríja Zubeidi, az első intifada egyik hőse szerint a helyzet válságos. "Amikor fiatalabb voltam, azt gondoltam, 'ha meghalok, az természetes dolog, az ügy érdekében történik'. Ma már másként látom a helyzetet. Meghalni? Minek? Ezekért az emberekért, akik nem tudnak megegyezni egymással? Ez ennek a korosztálynak a félelme. Elveszettek és áldozatai hiábavalóak. Hogy haldoklik a palesztin álom? Ilyen körülmények között, igen".