Szombaton ismertetik az új palesztin kormány névsorát

2007.03.14. 21:50

Mahmúd Abbász palesztin elnök és Iszmáil Haníje kormányfő a Fatah, illetve a Hamász mozgalom nevében megegyezett abban, hogy szombaton a palesztin parlament elé terjeszti szavazásra az egységkormány névsorát - közölték a két szervezet tisztviselői.

A parlament ügyvezető elnöke, Ahmed Bahar elmondta, hogy szombatra rendkívüli ülést hívtak össze, amelyen megvitatják az új kormány programját, és megejtik a bizalmi szavazást.

Egy Fatah-képviselő közlése szerint a párt parlamenti frakcióvezetője, Azzám al-Ahmed kapja a miniszterelnök-helyettesi megbízatást, Szalám Fajjád nemzetközileg ismert, független gazdasági szakemberrel szemben esett rá a választás.

Gazi Hamad, a távozó Hamász-kormány szóvivője később bejelentette, hogy megállapodtak a belügyminiszter személyében is, de a nevét nem volt hajlandó közölni. A belügyminiszter személye feletti vita az egységkormány megalakításának egyik legnagyobb akadálya volt mindeddig, mert ő felügyeli majd a biztonsági szolgálatokat.

A többi kormánytag neve egyelőre nem ismeretes, várhatóan csütörtökön jelentik be a kormány összetételét.

A koalíciós kormány létrehozásáról február 8-án állapodott meg egymással a két szervezet. E megállapodás értelmében a kormány kilenc tagját a Hamász, hat tagját a Fatah adja, s a Hamász további három, a Fatah pedig további két "független" tagot is jelöl.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK