Vágólapra másolva!
Már két héttel Szaddám Huszein kivégzése előtt Nagy-Britanniába utazott, és menedéket kért Rauf Abdel Rahman iraki bíró - írja a brit Times. A kurd származású bíró volt az, aki meghozta a halálos ítéletet a volt iraki diktátor, és több vádlott-társa ügyében. Rahman menekültkérelmét a brit belügy vizsgálja.
Vágólapra másolva!

Menedékjogot és állandó tartózkodási engedélyt kért a brit kormánytól az az iraki bíró, aki halálra ítélte Szaddám Huszein egykori iraki diktátort - írja a brit Times. A lap értesülése szerint a 65 éves Rauf Abdel Rahman családjával már két héttel azelőtt Nagy-Britanniába érkezett, hogy a volt diktátort tavaly december 30-án felakasztották volna. A bíró turistavízummal utazott be, majd menedékjogot kért, arra hivatkozva, hogy az életét félti Irakban.

A kurd nemzetiségű bíró a néhai iraki elnökön kívül annak több magas rangú munkatársát is halálra ítélte. Rahman Halabdzsában született, abban az iraki kurd városban, amely ellen a Huszein-rezsim 1988-ban vegyifegyver-támadást hajtott végre, becslések szerint ötezer polgári lakost megölve.

Rahman és családja tartózkodási helye nem ismert, de a lap szerint állandó védelem alatt tartják. A Times szerint a menedékkérelmet a brit belügyminisztérium vizsgálja, amelynek ez most a legkényesebb ügye a jelenlegi miniszter, John Reid közel egy évvel ezelőtti kinevezése óta.

Rahman tavaly januárban vette át a Huszein-per irányítását, és kemény tárgyalásvezetői módszereiről vált ismertté; nem egyszer Szaddám Huszeint is kivezettette a tárgyalóteremből, ha a volt iraki elnök magatartását nem találta megfelelőnek.

Az általa vezetett törvényszék tevékenységével korántsem voltak megelégedve a nemzetközi emberi jogi csoportok. A londoni székhelyű Amnesty International például erőteljes nyilatkozatokban bélyegezte meg az exdiktátor halálra ítélését, majd kivégzését. A szervezet szerint a Huszein-perben eljáró bíróság függetlenségét és pártatlanságát politikai beavatkozás kezdte ki, és a törvényszék arra sem volt képes, hogy megfelelő védelmet biztosítson a tanúknak és a védőügyvédeknek, akik közül hármat megöltek. Az AI szerint Huszein kivégzése - mivel még több más vád alapján is folyt az eljárás ellene - súlyos csapás volt arra a folyamatra, amelynek célja az egykori diktátor uralma alatt történt jogsértések teljes feltárása lett volna.