Misszionárius iskola, a Biblia tanításainak kétségbe vonása, gyanús megváltókultusz hirdetése, nemi erőszak, vérivás, kannibalizmus - az Independent szerint ilyen utat járt be Steven Tari, akit hét végén fogtak el az óceániai ország egyik eldugott hegyi falujában. A magát fekete Jézusnak tartó Tari 6000 követőt gyűjtött maga köré, akiknek gazdagságot és hírnevet ígért.

Több mint féléves hajsza ért véget múlt hét végén, amikor egy Pápua Új-Guinea-i hegyi falu lakói a délutáni pihenőidőben megrohantak egy kunyhót, a bent szundikáló férfit leteperték és megkötözték. Ezután egyikük - lévén csak ott volt térerő - felmászott a környék legmagasabb hegyének, legmagasabb fájára és hívta a rendőröket, akik egynapos kimerítő gyaloglás után átvették a letepert férfit - írja az Independent.

A foglyot, Steven Tarit tavaly június óta üldözték a rendőrök. Akkor szökött meg a fogdából egyik híve segítségével. A magát egyszerűen fekete Jézusként emlegető Tarit nemi erőszak elkövetésével, gyilkossággal és kannibalizmussal vádolják.

A korábban misszionárius iskolában tanuló Tari először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kétségbe vonta a Biblia tanításait, ami miatt tanárai ki is csapták az evangélikus iskolából. Ezután elkezdte járni a hegyi falvakat és 6000 követőt gyűjtött maga mellé, akiknek azt ígérte: ha megfogadják tanításait, gazdagság és hírnév vár rájuk.

A mindig Bibliával mászkáló Tari azonban a rendőrség szerint egyfajta szexrabszolga-hálózatot épített ki, a megetetett falusiak sokszor maguk ajánlották fel számára lányaikat, akiket Tari és testőrei ágyasnak használtak. A nyomozók szerint volt olyan eset, hogy egy megerőszakolt lányt megöltek, majd Tari az ágyasok vezetőjével ivott a véréből és evett a húsából. A vádakat a fekete Jézus tagadja.

A Tari által kiépített kultuszt korábban azért nem tudták felszámolni a rendőrök, mert a hegyi falvakban erős testőrség védte a hírhedt szekta követőit. A gépfegyverekkel és késekkel felfegyverzett őrökkel pedig a rendőrség nem mert szembeszállni.