Ketten meghaltak egy brit atom-tengeralattjárón

Vágólapra másolva!
Baleset következtében meghalt az egyik brit atom-tengeralattjáró legénységének két tagja, egy további haditengerész megsérült - közölte szerdán a brit védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a baleset aznap reggel történt a Tireless nevű tengeralattjárón. Az egység éppen az amerikai haditengerészettel közös gyakorlaton vett részt az Északi-sarkvidék jégpáncélja alatt. A minisztérium szerint a baleset után a hajó a felszínre emelkedett, és a sérült tengerészt helikopterrel egy amerikai katonai kórházba szállították.

A közlemény hangsúlyozta, hogy az incidens nem érintette a hajó nukleáris meghajtó rendszerét, sem fegyverzetét; ezek állapota biztonságos. A balesetet a légtisztító rendszer meghibásodása okozta, de közelebbi részletekkel a minisztérium nem szolgált. Az érintett tengeralattjáró nem az önálló brit atomütőerőt hordozó Trident-flotta része; Trafalgar osztályú támadó hajóról van szó, amelyet 1985-ben bocsátottak vízre.

Forrás: EPA

Gibraltári látogatáson a Tireless

A brit kormány éppen két hete fogadtatta el az alsóházban - nem minden nehézség nélkül - a Trident tengeralattjárókra telepített önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás korszerűsítésének mintegy 20 milliárd fontos (7800 milliárd forintos) programját. A Labour padsoraiban is igen népszerűtlen terv alapján 2020-ig négy új Trident osztályú tengeralattjárót kapna a királyi haditengerészet, és az általuk hordozott atomtöltetek élettartamát is meghosszabbítanák.

A jelenlegi, szintén négy Trident tengeralattjáróból álló brit atomflotta első egységét 1992-ben bocsátották vízre, és a kötelék élettartama 2022-ig szól. A korszerűsítési döntést azonban a kormány érvelése szerint már most meg kell hozni, mivel az új típusú hajók tervezése és megépítése másfél évtizedet is igénybe vehet.

A Tridentek egyenként 16 rakétát hordozhatnak; ezek mindegyike nyolc nukleáris robbanófejjel szerelhető fel. A brit Tridentek folyamatosan járőröznek a világóceán mélyén, de a kormány soha nem fedi fel, hogy merre járnak.