Visszasírja Szaddámot a szobordöntő iraki hős

Vágólapra másolva!
Pesszimisták, és nem látják szívesen az idegen fegyvereseket az irakiak négy évvel a Szaddám Huszein megdöntésére indított amerikai-brit támadás után - írja a BBC. Az iraki alelnök szerint a szövetségesek jelenléte rombolja az irakiak önbecsülését, és a jelenlegi helyzetnél az is jobb lenne, ha a véres merényleteket végrehajtó lázadókkal tudnának tárgyalni.
Vágólapra másolva!

Hajlandó lenne egyezkedni a béke érdekében a több tucat véres merényletet elkövető felkelőkkel Tarik al-Hasemi iraki alelnök - írja a BBC. "Hiszek benne, hogy nincs más út, mint mindenkivel leülni tárgyalni", kivéve az al-Kaidát - mondta. A szunnita Hasemi szerint ugyanis a felkelők is az iraki közösség részét alkotják.

A több tízezer civil életét kioltó merényleteket és gyilkosságokat végrehajtó lázadók több csoportból állnak. Vannak köztük a szunnita közösségeket tizedelő síita radikálisok, de az al-Kaidával szimpatizáló szunnita csoportok is.

A helyzetet bonyolítja, hogy a főleg síitákból álló biztonsági erők sokszor a síita militánsok egyfajta fedőszervezeteként működnek. A rendfenntartó csapatok egyik tábornoka kedden a BBC-nek azt mondta, fegyvereseinek harmadában nem bízik, mert lojálisak a radikálisokhoz.

Hasemi szerint ugyanakkor nem megoldás az sem, ha Irak idegen országok csapatainak a védelmére hagyatkozik. Az idegen hadseregek jelenléte ugyanis aláássa az iraki önbecsülését. Az iraki alelnök szerint a jó megoldás a tárgyalás mellett a külföldi erők kivonása és a politikai rendszer átalakítása, ami meggátolja, hogy etnikai ellentétek érvényesüljenek kormányzati szinten.

A iraki megszállás negyedik évfordulója alkalmából készített felmérés alátámasztja Hasemi aggodalmait. E szerint az irakiak egyre pesszimistábbak, míg két éve 71 százalékuk mondta azt, hogy jól megy életük, most már csak 40 százalékuk érzi így.

A BBC felmérése során megkérdezettek 51 százaléka szerint a szövetséges csapatok elleni erőszakos támadások jogosak. A válaszadók fele szerint 2003 óta romlott a helyzet az országban, és csak kevesebb mint 40 százalékuk érez javulást.