Már fenyegeti Iránt a türelmetlen Blair

Vágólapra másolva!
Tony Blair brit miniszterelnök megfenyegette Iránt: ha diplomáciai úton nem sikerül elérni, hogy Teherán kiadja a pénteken elfogott 15 brit haditengerészt, akkor "új szakaszba" lépnek a brit erőfeszítések. Irán szerint a katonákat felségvizein fogta el, London ezt tagadja. A helyzet tovább élezheti a nyugati országok feszült viszonyát Iránnal, de diplomáciai megoldást találni még nem reménytelen.
Vágólapra másolva!

Egyre fogy a brit diplomácia türelme Iránnal szemben a 15 brit haditengerész kiadatásával kapcsolatban, akiket Irán pénteken fogott el, mert Teherán szerint megsértették az ország területét egy irak-iráni határfolyón. London azt állítja, hogy ENSZ-mandátummal iraki felségvizeken tartózkodtak. "Remélem, hogy sikerül rávennünk őket, hogy belássák: el kell engedniük tengerészeinket. Ha nem, akkor az ügy új szakaszba lép majd" - mondta Tony Blair brit miniszterelnök a brit ITV reggeli műsorában.

Blair szóvivője azonban igyekezett nyitva hagyni a diplomáciai megoldás lehetőségét, úgy finomította a miniszterelnök nyilatkozatát, hogy az nem jelent "extrém diplomáciai lépéseket, mondjuk, az iráni diplomaták kiutasítását vagy katonai akciót" - írta a BBC. "Világosan megmondtuk, hogy iraki vizeken voltak, de egyelőre nem hoztuk nyilvánosságra, honnan tudjuk ezt, mert nem akartuk rontani a helyzetet" - mondta a Downing Street-i szóvivő.

Irán azt mondta, hogy a brit katonák jól vannak, és humánusan bánnak velük - írta a Guardian. "Jó egészségnek örvendenek. Biztosíthatom önöket, hogy emberségesen és tisztességesen bánunk velük" - mondta Muhammad Ali Hosszeini, az iráni külügyminisztérium szóvivője az AP hírügynökségnek. A szóvivő hozzátette, hogy az egyetlen női foglyot külön zárkában helyezték el, azt azonban nem árulta el, hol tartják őket.

A BBC úgy tudja, hogy az iráni elitkatonaság, a Forradalmi Gárda teheráni központjában tartják őket fogva, és azt akarják megtudni tőlük, hogy volt-e hírszerzési célja tevékenységüknek. A BBC iráni forrása azt mondta, hogy most azt vizsgálják, pontosan hol fogták el a katonákat. Ahhoz, hogy elengedjék őket, minden iráni érdekeltet meg kell győzni, hogy nem szándékosan léptek iráni területre és nem kémkedtek - mondta a meg nem nevezett iráni forrás a BBC-nek.

Az incidens vélhetően tovább növeli a feszültséget a nyugati országok és Teherán között. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton döntött az Irán elleni szankciók szigorításáról, miután Teherán nem hagyott fel atomprogramjával. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezette koalíció azzal vádolja Iránt, hogy atomfegyvert akar előállítani, Teherán azonban ezt tagadja.

A Financial Times azonban úgy véli: a konfliktus diplomáciai megoldása továbbra is lehetséges, különösen azért, mert a washingtoni kormányzat keményvonalas külpolitikát szorgalmazó héjái visszaszorulóban vannak. Eközben kedden bejelentették, hogy hétfőn telefonon beszélt egymással Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője és Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója. A felek rövidesen ismét beszélni fognak, mert a hétfői beszélgetés csupán az érintkezés felvételét szolgálta, tartalmi kérdésekről nem esett szó - jelentette az MTI.