Spanyolországban letartóztattak nyolc ETA-tagot

Vágólapra másolva!
A spanyol rendőrség több helyszínen tartott razziája során letartóztatta szerdán a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű szakadár csoport nyolc tagját.
Vágólapra másolva!

Alfredo Pérez Rubalcaba spanyol belügyminiszter az állami rádiónak nyilatkozva bejelentette, hogy a rendőrség nagyszabású akciót indított a terrorcsoport infrastruktúrája ellen, és eddig nyolc személyt vett őrizetbe.

A belügyminiszter szerint a rendőrség razziákat tartott több helyszínen Baszkföld északi részén és a szomszédos Navarra tartományban is. A média szerint a letartóztatottak egyike 2005. óta körözés alatt áll egy rendőr megtámadása miatt. Az őrizetbe vett személyek között van két nő is.

A letartóztatásokra egy nappal azután került sor, hogy az Abertzale Sozialista Batasuna (ASB) nevű új baszk párt benyújtotta a hatóságokhoz szervezeti szabályzatát, hogy részt vehessen a május 27-én tartandó baszkföldi és navarrai helyi választáson.

A spanyol kormány még aznap bejelentette, hogy tanulmányozni fogja a szervezeti szabályzatot, tisztázandó, hogy az új párt elutasítja-e egyértelműen a terrorizmust, ami lehetővé tenné indulását a választásokon.

A Batasunát 2003-ban tiltották be a szervezet fegyveres szárnyának elkönyvelt ETA-hoz fűződő kapcsolatai miatt.