A New York-i polgármester is indulhat az elnökségért

2007.03.30. 21:02

Michael Bloomberg, New York milliárdos polgármestere az első modern, független amerikai elnök lehet, ha indul a 2008-as választásokon - írta pénteki elemzésében a New York-i The Sun című lap, amely szerint Bloomberg úgy is eséllyel szállna be a versenybe, ha csak jövő év áprilisában jelentené be szándékát.

Richard Winger, a Ballot Access News szerkesztője úgy nyilatkozott az újságnak, hogy Bloomberg még jó ideig nyugodtan várakozhat, egyelőre nem szükséges részt vennie az aspiránsok nyaktörő versenyfutásában. A választási elemző szerint a milliárdos április után is össze tudja gyűjteni a törvény által előírt 700 ezer támogató aláírást ahhoz, hogy neve mind az 50 szövetségi államban független jelöltként a szavazólapokra kerüljön.

A szintén függetlenként indult Ross Perot-nak is elég volt az 1992-es választási évben tavasszal elkezdenie aláírást gyűjteni, és minden államban lehetett rá szavazni.

Bloomberg - akinek a Forbes magazin szerint 5,5 milliárd dolláros vagyona van - mindeddig, akárcsak Al Gore, cáfolta, hogy indulna az elnökségért. A The Washington Post szerint a volt amerikai alelnökhöz hasonlóan azonban ő is elég sok kétértelmű megjegyzést tesz, és széles körű vitákat folytat a választókkal ahhoz, hogy a megfigyelők ne zárják ki indulásának lehetőségét.

A Post "Mire költse egy milliárdos a pénzét, mielőtt meghal?" című cikkében azt fejtegette, hogy a hatalmas médiabirodalom élén álló Bloombergnek nem okozna nehézséget félmilliárd dollárt fordítania egy választási kampányra.

A találgatásokat csak fokozza, hogy Ester Fuchs, Bloomberg egyik tanácsadója néhány hete úgy nyilatkozott, 80 százalékban bizonyos abban, hogy a polgármester jelölteti magát, ha olyan republikánus, illetve demokrata jelöltek maradnak versenyben, akik a két nagy párt szélsőséges csoportjait képviselik.

A Quinnipiac Egyetem felmérése szerint New York lakosságának 73 százaléka helyesli Bloomberg polgármesteri működését. A megkérdezettek 46 százaléka szerint Bloombergből jobb amerikai elnök válna, mint elődjéből, a Republikánus Párt színeiben induló Rudy Giulianiból, akinek az elnökké választását csak 31 százalék látná szívesebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK