Torzók és töredékek miatt fenekedik Athén Londonra

Vágólapra másolva!
Újabb diplomáciai adok-kapok lehet az Akropolisz márványszobrai miatt Athén és London között, miután Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök élesen bírálta a szobrokat két évszázada őrző Nagy-Britanniát. Görögország évtizedek óta igyekszik visszaszerezni széthordott műkincseit, több-kevesebb sikerrel. A britek azonban nem engednek, sőt legutóbb már a pápa is nemet mondott.
Vágólapra másolva!

Minden eddiginél élesebb nyilatkozattal támadt Londonra Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök. Karamanlisz azt mondta, hogy Nagy-Britannia kifogyott a "gyenge kifogásokból", amivel eddig az athéni Akropoliszról két évszázada elszállított márványszobrok visszaadása ellen érvelt - jelentette a Reuters.

Karamanlisz szerint már csak idő kérdése a szobrok visszatérése Görögországba. Ezt Athénban mondta a görög kormányfő azon az ünnepségen, amelyen a Los Angeles-i Getty Museumtól régóta követelt két műtárgyat szolgáltatták vissza Görögországnak. A ceremónia a közel 34 milliárd forintnyi euróból megvalósuló új Akropolisz múzeum közelgő átadását is jelezte.

"Egyre erősebb az a követelés, hogy a Parthenon márványai ismét egy helyen legyenek" - mondta Karamanlisz, amint egy az időszámítás előtti 4. századból származó aranykoszorút és márványszobrot leleplezett az athéni archeológiai múzeumban. "Az új, szupermodern múzeum átadása minden gyenge kifogást visszaver majd, amellyel a visszaszolgáltatás ellen érvelnek. Sürgős feladatunk, hogy minden műtárgyat visszakapjunk, amelyet illegálisan szállítottak külföldi múzeumokba és gyűjtőkhöz" - mondta a görög miniszterelnök.

Londonban jobb helyen vannak?

A közel 2500 éves márványszobrokat Thomas Bruce, Elgin hetedik grófja szállította el az Akropoliszról még 1801-ben, a műtárgyak innen kapták az Elgin-márványok nevet. A szobrokat 35 ezer fontért vásárolta meg Lord Elgintől a brit kormány 1816-ban, miután a brit parlament úgy döntött, hogy a műtrágyakat megszerzik a nemzet számára, és azok gondozásával a British Museumot bízták meg.

Görögország évtizedek óta követeli, hogy Nagy-Britannia szolgáltassa vissza a márványokat, de a British Museumban a mai napig látható felirat szerint Angliában jobban biztosított az állaguk megóvása is. Az új athéni múzeum megnyitását ezért is tartja fontosnak a görög kormány a szűnni nem akaró diplomáciai csetepatéban.

Athént az utóbbi években felbátorította több más műkincs visszaszolgáltatása is: több olyan Akropoliszról származó műtárgyat sikerült visszakapniuk, amelyek Németországba és Svédországba kerültek. A görögöket az is lelkesíti, hogy felmérések szerint a brit közvélemény többsége támogatja az Elgin-márványok visszaszolgáltatását.

Hannah Boulton, a British Museum szóvivője azonban a Guardiannek úgy nyilatkozott, hogy a múzeum elismeri ugyan az UNESCO 1970-ben elfogadott, az ókori műkincsek illegális kereskedelmét elítélő egyezményt, ám a Parthenon szobrait nem lehet ilyen megvilágításban vizsgálni. "Jogszerűen vásárolták a műtárgyakat, részletes parlamenti vizsgálódás után, és több mint 200 éve ingyen láthatja a közönség" - mondta Boulton.

A Vatikán sem adja

Eközben a pápa is elutasította Krisztodulosz athéni érsek kérelmét, hogy a vatikáni múzeumokban található, a Parthenonról származó szobrokat visszaszolgáltassák - jelentette csütörtökön az Ansa olasz hírügynökség.

Vatikáni forrásokat idézve azt írták, hogy a Szentszék döntését hamarosan hivatalosan is közlik.Krisztodulosz tavaly decemberi találkozóján kérte a szobortöredékek visszaszolgáltatását a pápától. A Vatikán korábban már elutasított egy, a görög kormány részéről érkező, hasonló kérelmet.