Iránban eltűnt egy volt FBI-ügynök

Vágólapra másolva!
Néhány héttel ezelőtt Iránban eltűnt egy amerikai állampolgár, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt ügynöke. Washington információkat kért Irántól - jelentette be Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő hétfőn.
Vágólapra másolva!

A férfi eltűnését családja és munkaadója jelentette be a külügyminisztériumnál, amely az Egyesült Államok érdekképviseletét ellátó Svájc iráni nagykövetségén keresztül hétfőn nyomozás megindítását kérte az iráni kormánytól. Washingtonban egy eltűnt személy felkutatásának tekintik ezt az ügyet, nem látnak semmiféle összefüggést vagy kapcsolatot a közelmúlt eseményeivel - közölte McCormack, utalva a Perzsa-öbölben Irán által két hete elfogott brit katonákra.

Az FBI közleménye szerint az eltűnt férfi tíz évvel ezelőtt lépett ki az irodától, és szakterületének nem volt köze Iránhoz, bűnügyekkel, köztük a szervezett bűnözéssel foglalkozott. Nem tudnak arról, hogy iráni leszármazott lenne, felesége az Egyesült Államokban él.

A középkorú férfi nem áll az amerikai kormány alkalmazásában, magánjellegű utazásra érkezett Iránba. A The Washington Post című napilap értesülése szerint a férfi egy kanadai vállalat megbízásából utazott az Irán déli partvidékének közelében fekvő Kis-szigetre, amelyen jelentős szabadkereskedelmi övezet működik.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai külügyi tisztviselő elmondta, hogy március 11. körül szereztek tudomást az esetről, és azóta nyomoznak. A rendelkezésre álló információk nem utalnak arra, hogy az iráni kormánynak köze lehet a férfi eltűnéséhez.

Dana Perino fehér házi szóvivő annyit mondott, hogy nem rendkívüli esetről van szó. Évente kétszer-háromszor is előfordul, hogy Iránban nyoma vész amerikai állampolgárnak.