Erős utórengések a Salamon-szigeteken

Vágólapra másolva!
Erős utórengések akadályozzák a segítségnyújtást a Salamon-szigeteken a két nappal ezelőtt végigsöprő szökőár után, néhány óránként még mindig a Richter-skála szerinti 6-6,2-es erősségű rengések rázzák meg a térséget - vált ismertté szerdán.
Vágólapra másolva!

A hétfő reggel bekövetkezett - a Richter-skála szerint 8,1-es fokozatú - földrengés után végigsöprő szökőár 5 méter magas hullámokkal csapott le a térségre, amelynek következtében eddig 34 halálos áldozatot találtak, tucatnyian pedig eltűntek.

Gizóban, a Nyugati tartomány székhelyén a lakosság minden egyes utórengés után a hegyekbe menekül újabb szökőártól tartva - közölte Alex Lokopio, a tartomány kormányzója. A nyugati tartomány legnépesebb településének számító Gizóban legkevesebb kétezer ember már három napja kénytelen az éjszakát a szabad ég alatt tölteni.

A katasztrófa sújtotta területen élők gyermekeinél már hasmenéses járvány ütötte fel a fejét. A segélyszállítmányokat pedig nehezen lehet a térségbe juttatni, mert a Csendes-óceán déli részén fekvő ország északnyugati csücskében lévő települést csak hajóval vagy helikopterrel lehet megközelíteni.

A segélyszállítmányokat szállító első repülőgépek a Gizótól három órányi hajóút távolságban lévő Munda szigetre csak kedd este érkeztek meg.