Durva irániakra panaszkodtak a kiszabadult britek

Vágólapra másolva!
Bekötött szemmel, megkötözve, egymástól elszigetelve tartotta fogva Irán a csütörtökön elengedett 15 brit haditengerészt - számoltak be 13 napig tartó fogságuk körülményeiről a katonák a nyilvánosság előtt.. A katonákat többször kihallgatták, durván bántak velük és állandó pszichológiai nyomás alatt tartották. Elmondták, tudatosan nem szálltak szembe az irániakkal. Teherán azzal vádolta őket, hogy megsértették az iráni felségvizeket, de London ezt tagadja. Az ügy kezeléséért az Európai Uniót is hibáztatják.
Vágólapra másolva!

Hétévi börtönnel fenyegették meg az elfogott brit tengerészeket az iráni hatóságok, ha nem vallják azt, hogy behatoltak az iráni vizekre - mondta el pénteken a szabadon engedett haditengerészek parancsnoka, Chris Air kapitány.

A teheráni börtönben a legtöbb éjszaka kihallgatásoknak vetették alá őket, falhoz állíották őket miközben fogva tartóik felhúzták a fegyvereiket, ezért a legrosszabbtól tartottak. "Két lehetőséget hagytak nekünk: vagy beismerjük, hogy eltévedtünk, és akkor rövidesen feltesznek bennünket egy gépre az Egyesült Királyság felé, vagy hétévi börtönnel kell szembenéznünk" - mondta Air.

A legénység tagjai azt mondták, hogy állandó pszichológiai nyomás alatt álltak, az irániak megkötözték őket, bekötötték a szemüket, és szétválasztották őket. Az egyetlen nőt, Faye Turneyt később is több napon át elszigetelték a többiektől, sőt azt mondták neki, hogy már csak ő maradt Iránban, a többieket elengedték.

"Iraki felségvizeken voltunk"

Elfogásuk körülményeiről szólva Air kapitány azt mondta, hogy 1,7 tengeri mérföldre voltak az iráni vizek határától járőrözés közben. Azt állította, folyamatosan tudták, hogy hol vannak, hála a GPS rendszernek, és megbízatásuk rutinjellegű volt, amelyre az ENSZ felhatalmazást adott.

A brit kapitány elmondta, hogy tudatosan nem álltak ellen az elfogásuknak. Az irániak szerinte agresszívan viselkedtek. "Nekimentek a brit naszádnak, ráirányították nehézgéppuskáikat, gránátvetőiket és kézifegyvereiket. Hat másik iráni hajó is volt körülöttük, és látni lehetett, hogy nem hagynak nekik távozási lehetőséget" - mondta Air. "Rájöttünk, hogy ha ellenállunk, abból egy nagyobb összecsapás lesz, annak minden stratégiai következményeivel" - tette hozzá.

A brit Királyi Haditengerészet védelmébe vette a katonákat, akiket többen azzal vádoltak, hogy túl könnyen feladták. "Rendkívül jól kezelték a helyzetet" - mondta Sir Jonathon Band brit főtengernagy. A haditengerészek korábban az iráni tévében azt vallották, hogy megsértették az iráni felségvizeket.

Teherán azt állította, hogy a brit haditengerészek megsértették az iráni felségvizeket. A 13 napnyi fogság után Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök szerdán jelentette be, hogy elengedik a briteket, akik csütörtökön érkeztek vissza Nagy-Britanniába.

Európa "bohózatba illik"

Élesen bírálta a helyzetért az Európai Uniót Charles Krauthammer, konzervatív elemző a Washington Postban írt kommentárjában. Szerinte az Irán által elfogott brit katonák ügye megalázó egész Európára, amely kis ujját sem mozdította polgárainak kiszabadítására.

Krauthammer - akit a Financial Times tavaly a legbefolyásosabb amerikai politikai kommentátornak nyilvánított - arról írt, hogy a brit haditengerészek és tengerészgyalogosok története a nemzetek feletti intézmények, főleg az Európai Unió és az ENSZ tehetetlenségének bizonyítéka.

Költői kérdésként fogalmazza meg, vajon miért nem működött ebben az esetben az európaiak által szorgalmazott "puha erő", a diplomácia nyelve, hiszen Európa mindig rosszallóan beszél a "neandervölgyi amerikaiakról", akik csak a nyers erőt ismerik? Európa arra sem volt képes - írja Krauthammer - hogy London kérésére kilátásba helyezze az iráni kereskedelmi kapcsolatok befagyasztását, ez pedig hatásos lehetett volna, hiszen Irán legnagyobb külkereskedelmi partnere, évi 18 milliárd dolláros forgalommal, az unió.

Az elemző szerint az EU egy jól működő szabadkereskedelmi övezet, de "bohózatba illik" politikai egységként számolni vele. Eltérő érdekű szuverén államok együttese, amely "hasznavehetetlen" a nemzetközi politikában. A brit katonák ügye megmutatta, mennyit ér az európai szolidaritás - jegyezte meg a hírelemző.

MTI/[origo]