Begyógyítaná a háborús sebeket Japán és Kína

2007.04.12. 17:02

Történelminek tartott beszédben a II. világháború lezárásáról beszélt Ven Csia-pao kínai miniszterelnök a japán parlamentben. Ven arra sürgette Japánt, hogy nézzen szembe háborús múltjával. Ez volt az első alkalom, hogy kínai kormányfő beszédet mondott a japán törvényhozásban, a Diétában. A két gazdasági óriás közötti rivalizálást több vitás kérdés is terheli. Most úgy tűnik felgyorsulhat az enyhülés.

Ez volt az első alkalom, hogy kínai miniszterelnök a japán parlamentben beszélt. Ven Csia-pao a Pekinget leginkább nyugtalanító kérdésekről szóló beszédével igyekezte kihúzni a japán-kínai feszültségek méregfogát. A látogatás Abe Sinzo japán miniszterelnök októberi, pekingi látogatását viszonozta.

Ven arra sürgette Japánt, hogy nézzen szembe II. világháborús múltjával. Mint mondta, az 1930-40-es évek japán megszállásai "hatalmas szenvedést okoztak" a kínai népnek. "Olyan mély sebeket hagyott a kínaiakban, hogy azt nem lehet elmondani" - tette hozzá.

Háborús örökség

A pekingi álláspont szerint Japán azóta sem fejezte ki megfelelően sajnálatát a császári hadsereg katonái által elkövetett atrocitásokért. A japán közvélemény egy része azonban úgy véli, hogy ezeknek a tetteknek a brutalitását eltúlozzák.

Ven felszólította Japánt, hogy a gyakorlatban is bocsánatkéréseinek megfelelően cselekedjen. Tudósítók szerint ez burkolt figyelmeztetés Abe Sinzonak, hogy elődjével, Koizumi Dzsunicsiróval ellentétben ne keresse fel a Jaszukuni-szentélyt, Japán háborús emlékhelyét, ami Kína szerint a militarizmus dicsőítését szolgálja.

Békülnének

Ven, ugyanakkor békülékeny hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy a II. világháborúnak a japán nép is áldozata volt, és csak a szigetország egy elszigetelt militarista vezetőcsoportját terheli felelősség.

"A kínai nép barátságban kíván élni a japánokkal", a történelmi csapások ellenére - mondta a kínai kormányfő. "Nem felhánytorgatni kell a sérelmeket, hanem tanulni a múltból és nyitottnak lenni egy jobb jövőre" - tette hozzá.

Bizalomerősítés

Ven hasonlóan határozottan fogalmazott Tajvant illetően is, amelynek függetlenségi törekvései támogatókra leltek Japánban is. Megismételte a pekingi álláspontot miszerint Kína sohasem tűrné Tajvan függetlenségét, de hozzátette, hogy a kérdést békésen szeretnék rendezni.

A kínai kormányfő remélte, hogy sikerül békés megoldást találni a Kelet-Kínai-tengeren található olaj- és gázkincs megosztására. Japánt azonban aggasztja a kínai hadsereg felfegyverkezése és növekvő katonai kiadásai, míg Peking a japán alkotmány tervezett módosítását kifogásolja, amely gyorsabb csapattelepítést tenne lehetővé.

KAPCSOLÓDÓ CIKK