Elutasították Charles Zentai fellebbezését

Vágólapra másolva!
Az ausztrál fellebbviteli bíróság elutasította Zentai Károly Magyarországnak történő kiadatása elleni fellebbezését. A 84 éves férfit egy zsidó fiatalember 1944-es meggyilkolása miatt vonnák felelősségre, ügye 2004 óta húzódik.
Vágólapra másolva!

Elutasította hétfőn egy ausztrál fellebbviteli bíróság a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai fellebbezését, amelyet a magyar hatóságoknak való kiadatása ellen nyújtott be. A 84 éves Zentai ellen 2004 decembere óta folytat vizsgálatot a magyar külügyminisztérium, mert azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként Budapesten megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.

A fellebbezést az ausztrál szövetségi bíróság három tagú bírói testülete utasította el, megerősítve ezzel a tavaly szeptemberben egyetlen szövetségi bíró által hozott döntést. E testület Ausztrália második legmagasabb szintű bírói szerve. Zentai, aki kezdettől fogva tagadta a vádakat, nem volt jelen hétfőn a tárgyalóteremben, ahol a döntést kihirdették.

Ügye 2004 év vége óta húzódik, amikor meginult ellene a vizsgálat a Simon Wiesenthal Központ bejelentése nyomán. Zentai ártatlannak vallja magát, és az eljárás elején még arról beszélt, hogy hajlandó lenne hazajönni, hogy tisztázza magát. Végül azonban maradt Ausztráliában. A magyar hatóságok 2005 tavaszán kérték kiadatását, az ügy azóta húzódik, előbb az eljárás jogosságát támadták a férfi védői, majd a kiadatásról szóló döntést fellebbezték meg.