A Kreml elismeri rohamrendőrei túlkapásait

Vágólapra másolva!
A Kreml elismerte, hogy az orosz rohamrendőrök túlreagálták a rendszerbíráló koalíció hét végi felvonulási kísérleteit, de az állambiztonsági szolgálat (FSZB) kihallgatásra idézte be a Másik Oroszország két vezéralakját.
Vágólapra másolva!

A Kreml helyettes szóvivője úgy vélte a Russia Today orosz műholdas tévében sugárzott keddi interjújában, hogy "valóban volt némi túlreagálás a (rendőrök kemény fellépésében), de alapvető szerepük a törvényes rendet biztosításában állt a (moszkvai és szentpétervári) utcákon".

Dmitrij Peszkov "némi túlzással" vádolta meg a külföldi média képviselőit is a (tiltakozó menetek szétverésének) tálalásában, s egyben marginálisnak minősítette a (Vlagyimir Putyin elnök tekintélyuralmi rendszere elleni) tüntetéseket. Végül sajnálkozott, amiért a (rendszerbíráló) ellenzék "jórészt összeolvadt a radikálisokkal, sőt az ultraradikálisokkal".

Ezzel Peszkov elsősorban a Másik Oroszországban részt vevő nemzeti-bolsevikokra célozhatott. Ezek vezetőjét, Eudard Limonovot beidézték az FSZB moszkvai igazgatóságára kihallgatásra, akárcsak a koalíció motorjául szolgáló Polgári Egységfront vezetőjét, Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnokot. Az állambiztonsági ügynökök azt vizsgálják, mennyire minősíthető kettejük hét végi viselkedése szélsőséges cselekményekre való (törvénysértő) buzdításnak.